Isten találkozni akar velünk

2022.12.25. 18:25

Éjféli szentmise a Szent Margit templomban

Isten Jézus Krisztusban közel jön az emberhez, mondta Udvardy György érdek, aki a veszprémi Szent Margit templomban tartott éjféli misét karácsony éjszakáján.

NA

Ne féljetek, jó hírt hozok nektek, mely öröm lesz az egész népnek. Megszületett Megváltótok, az Úr Krisztus Dávid városában. A szövetség emberei, köztük a pásztorok is, a választott nép minden tagja várta a messiási ígéret beteljesülését. Várta a szabadítót, a béke fejedelmét, az erős Istent, aki majd békét teremt, rendet tesz, igazságot szolgáltat. Az angyalok hirdetése, az angyalok örömhíre azonban a megváltóról, az Úr Krisztusról és a jelről beszél. Isten betölti az ígéretét. Gyermekként, szegényként lép az ember világába, ez Isten természetének, Isten belső világának, Isten jóságának, Isten szeretetének a jele, hangsúlyozta szentbeszédében az érsek.

- A választott nép napról napra várta, mikor érkezik el a Messiás, a Megígért, a Fölkent. Mi magunk is adventi készületünkben készítettük lelkünket az Úrral való találkozásra, jó cselekedetekkel, imával, a mai éjszaka mégis azt üzeni nekünk, Isten akar találkozni velünk. Isten szeret bennünket. Azt mondja, te vagy a mindenem, olyan leszek, mint te, hogy értsd végre, mit jelent szeretni. Addig megyek utánad, megyek érted, amíg te esetleg tévedésedben, gyengeségedben távolodsz tőlem. Föllellek, bárhol is vagy, mert menteni, gyógyítani, szabadítani akarlak. Vállalom érted a kiszolgáltatottságot, a sebezhetőséget, a sebeket, mert szeretlek. Az isteni szeretet számunkra a ma éjszakán isteni jelként a gyermek születésében mutatkozik meg. Isten Jézus Krisztus születésében, megtestesülésében magára veszi az embernek a sorsát. Isten Jézus Krisztusban közel jön az emberhez.

Udvardy György úgy fogalmazott: istenarcúak vagyunk, Isten képmására vagyunk teremtve. A pásztorok a remény embereivé válnak, s ezáltal hirdetik az isteni irgalmat, az isteni igazságosságot, ezáltal a béke munkálóivá válnak. Hallják szívükben az angyalok énekét, nem félnek leborulni egy szegényes körülmények között lévő gyermek előtt. Megerősödik, újjászületik a remény a szívükben, és ennek hirdetői lesznek.

 

- Ne féljetek, hirdetik az angyalok. Ne féljetek, mert Isten küzd az emberért, éltetni akarja az embert, szeretni tanít bennünket. Ma éjszaka a pásztorok gesztusából fölfedezzük, Isten szeretni tanít bennünket, mert ő maga a szeretet. Elhisszük Istenről, hogy ő jó, bízunk benne, elhisszük önmagunkról, hogy minden kudarcunk, kétségbeesésünk ellenére képesek vagyunk szeretni, mégpedig isteni módon. Örüljünk, mert mi találkozhatunk a Megváltóval, az Úr Krisztussal. Oly módon, ahogyan Ő közel jön hozzánk, ahogyan szeretni tanít bennünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában