Helyi életstílus

2022.12.03. 16:00

Karácsonyi szalmacsodákat is találhatunk a veszprémi piacon

Kötött a sapka? – kérdezi egy vevő, miközben egy apró szalmaangyalkára mutat, amelyen picinyke fejfedő van. – Természetesen – válaszolja Szukits Éva.

Juhász-Léhi István

Szukits Éva szalmacsodáival bárki találkozhat a piacon Fotó: Juhász-Léhi István

– Huszonöt évvel ezelőtt egy hölgyön láttam egy szalmából készült fülbevalót, és annyira megtetszett ez a technika, hogy szerettem volna megtanulni – mondja lapunk érdeklődésére Szukits Éva szalmafonó, akivel a Veszprémi Vásárcsarnokban beszélgetünk. 

Erre az Alföldön volt és van lehetőség, ugyanis ott minden évben szerveznek szalmafonó tábort, ahol bárki tanulhat, aki kedvet érez ehhez. 

– Elmentem, tanultam – többször is –, mert egy év gyakorlás után azt éreztem, hogy nem megy úgy, ahogy szeretném – árulja el a Veszprém megyei Népművészeti Egyesület tagja. – Azóta minden évben, mindennap gyakorolom, immár negyedszázada.

A tanítónőként dolgozó művész beszél arról is, hogy több mint öt éve ő veti a búzát, aratja, pucolja. Mint mondja, az sem mindegy, hogy a búza mikor van learatva, ugyanis akkor kell leszedni, amikor a színe zöldből áthajlik a sárgába. Kezd üregesedni, de még puha a szára. Hangsúlyozza, az érett búza szára a fonáshoz már nem jó.

– Mivel vizesen dolgozom vele, pontosan a gyönge állapota kell, azaz a viaszérés időszaka – teszi hozzá.

Megtudom azt is, hogy ha valaki kedvet érezne a szalmafonáshoz, annak először a fonás típusait kell megtanulnia. A technikákat: a lapos- és a hengerfonásokat, amit majd – mint repertoárt – tágítani tud majd. Ezek után következnek csak az aprólékosabb technikák, úgymint a csillag, a fenyőág, amelyből kialakíthatóak a karácsonyfadíszek. Megjegyzem közben: egy-egy apró angyalkának szeme és szája is van.

– A lopótököt is mi termeljük – mutat egy másik, aprólékosan elkészített karácsonyi díszre. A kedvencei? A koszorúk – vágja rá határozottan. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában