Közéleti magazin

2022.12.01. 16:00

Új adással jelentkezik a Beszéljünk róla!

December 5-én, hétfőn új adással jelentkezik a Beszéljünk róla!, a Veszprém Televízió közéleti magazinműsora.

Napló

A múlt hónap elején ünnepélyes állománygyűlés keretében vehette át kinevező okmányát és a megbízásról szóló parancsot az új Veszprém megyei rendőrfőkapitány. Pintér Sándor belügyminiszter az országos rendőrfőkapitány javaslatára nevezte ki Dékány Balázs rendőr ezredest a VMRFK vezetőjének, bűnügyi helyettesének pedig Suszter Tamás rendőr ezredest nevezték ki. A közéleti magazinműsor egyik vendége lesz az új megyei rendőri vezető.
Dékány Balázs 1996-ban került a rendőrség kötelékébe, a rendőrtiszti főiskola bűnügyi szakának befejezését követően a BRFK XIV. kerületi kapitányságán kezdett dolgozni bűnügyi nyomozóként, majd myolc évet töltött a Nemzeti Nyomozó Irodánál, ezt követően pedig a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz került, mostanáig a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóság helyettes vezetőjeként végezte munkáját. Dékány Balázs a kinevezését megelőző egyik meghallgatáson úgy fogalmazott: célok nélkül lehet élni, de nem érdemes, ezért fontos célkitűzése Veszprém megyében a közlekedési morál, a rendőrség reagálásának további javítása, a lakossággal való interaktív kommunikáció, a hatékony bűnmegelőzés valamint a civilekkel, polgárőrökkel és az önkormányzatokkal való együttműködés.
A Beszéljünk róla című műsor vendégei lesznek Steierlein-Reichert Míra díszítőcukrász és Pintér Zsolt cukrászmester is, annak kapcsán, hogy az elmúlt hétvégén a veszprémi Kokó Cukrászda tehetséges díszítőcukrásza aranyérmet szerzett a Luxemburgban megrendezett gasztronómiai világbajnokságon.
A brémai muzsikusok című, közel másfél méter magas alkotás több hónapos munka után készült el, majd utasította maga mögé a világbajnokság mezőnyét. Steierlein-Reichert Míra és mestere, Pintér Zsolt mesélnek majd a nézőknek az alkotás folyamatáról, a verseny tapasztalatairól, az ott szerzett élményekről, valamint a következő időszak terveiről is.
December 5-én, hétfőn az adás szerkesztő-műsorvezetője, Kálóczi Beáta várja a Veszprém TV nézőit a képernyők elé. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában