A Bakony légakrobatái és szépségkirálynői

– A Bakony nagyon változatos élőhelyek együttese, ezért nagy fajszám fordul elő benne. Találhatók benne bükkösök, igaz, többnyire egykorú fákból állók és többek közt árvalányhajjal díszített puszták, amelynek növényei a meleget kedvelik, és vizes élőhelyek is, patakok, tavak, zsombékosok. A nagyobb állatait ismerik többen, ám ahogy bolygónkon általában, a fajszám megoszlása tekintetében itt is csak a 15 százalékot teszik ki a gerincesek, a 75 százalékot a rovarok, közülük is jellemzően a bogarak. 

Gazdag a faunája – kezdte A Bakony állatvilága dióhéjban című zirci előadását Kutasi Csaba, a Bakonyi Természettudományi Múzeum igazgatója. Kutatási szakterülete szempontjából entomológus, azaz rovarász. Főleg a bogarakról ismertetett érdekességeket emeljük ki tájékoztatásából. Ám először azért megemlítette a bakonyi puhatestűek közül a nyugati ajtóscsigát. Tömegesen fordul elő Tihanyban, a barátlakások környékén. Szárazföldi csiga, erdei, másfél centiméteres, szájfedelét, és ezzel a házát be tudja zárni, s azt finom struktúra jellemzi, ezért hívják csinos csigának is. 

Pocsolya- és barlanglakók

Az öves szkolopendra egy százlábú, mintegy nyolc centiméteres ragadozó, megbénítja áldozatát, az első lábaival elkapja. Szelvényenként egy pár lába van, míg a sárganyakú ezerlábúnak két-két pár. A pókoknak négy pár lábuk van, a pokoli cselőpóknak is. Az egyik legnagyobb hazai pók. Föld alatti járatában él, onnan vadászik áldozataira. A nyári pajzsosrák pocsolyákban érzi jól magát és mintegy 15 centiméteres, a világ legrégebbi állatának nyilvánították, kétszáz millió éves lehet faja. Szűznemzéssel szaporodik, száz petét is letesz egy nőstény, de csak három hétig él. 

A barlang szintén egy speciális élőhely, olyan fajok lelhetők meg benne, amelyek a felszínen nem. A Bakonyban több is található, mészkő- és dolomitbarlangok, üreges- és hasadékbarlangok. Ugróvillások tanyáznak bennük, a talajban, humusz-előállítók, azaz a pár milliméteres példányok a lebontásban vállalnak szerepet. 

Az énekes párja nem beszél

A hegyi szitakötő ősei a karbon korban röpködtek, szép nagy példányokként. Ma élő rokonuk ragadozó, ötven kilométer-órás sebességgel közlekedik, a levegőben különleges mozdulatok megtételére képes, igazi légakrobata. Lárvája a vízben fejlődik, elől álcát visel, azzal elkapja áldozatát. Amikor kimászik a partra, kiugrik belőle a kifejlett egyed. A fűrészlábú szöcske eleve ugróképességéről nevezetes, 12 centiméteres, melegkedvelő. Hazánkban szigetszerű az előfordulása. Hosszú a csápja, mint a szöcskéknek általában, erről különböztethető meg a sáskáktól.

Szépnek találja az entomológus a nyugati levéllábú poloskát, amely észak-amerikai bevándorló. Az első hivatalosan igazolt példányokat Vilonyánál találták meg. Szipókájával növényi nedveket vesz magához, tetszetős a színe, bűzmirigye miatt viszont hírhedt. A poloskák közt csak a vízi változatnak nincs ilyenje. Az óriás énekeskabóca pedig a kabócák közt a legnagyobb, a Bakonyban őshonos. Erős a ciripelése, de csak a hím ad ki ilyen hangot. Párja nem beszél.

A kozmopolita, a futó, a párválasztó

Egész bolygónkon előfordul, azaz kozmopolita a sárga oleander levéltetű. Szűznemzéssel szaporodik, a selyemkóró szövetét is szívogatja, örülhetünk, hogy így utóbbinak végre van természetes ellensége. A magyar futrinka futóbogár, fokozottan védett, százezer forint az eszmei értéke. Európában csak szigetszerűen fordul elő. A Bakonyban a Hajmáskér, Litér, Vilonya közötti háromszögben fedezhető fel, Sólyon található nagyobb állománya. A bakonyi Leder-nyurgapecebogárt pedig a neve miatt nem hagyhatta ki a kutató ezúttal a listájából. Barna barlanglakó. 

A szarvasbogár szintén védett, idős tölgyesekben lakik, a gyökerek közt, azok elhalt részeit eszi. Lukakat hagy maga után, mikor előbújik. Négy-öt év a fejlődési ideje, bebábozódik, pajorszerű a lárvája, majd májusban jön ki a földből. Párt választ, de rövid ideig tart kifejlett stádiuma. A hímek augusztus végén lepotyognak a fákról, a nőstények még beássák magukat, szeptemberben elpusztulnak. Az aranyos rózsabogár tömegesen rászáll az ernyős virágzatúakra. Kitines szárnyfedője alatt van hártyás szárnya, de más hasonló repülőszerkezettel rendelkezőknél ügyesebb: nem kell teljesen kinyitnia a szárnyfedőt, csak kicsit megemeli a kitines részt és oldalsó nyílásokon kidugja hártyás szárnyait. Így a levegőben közlekedve is zölden csillog. 

A nagy szentjánosbogár hímje röpképes, nagy szeme van, a nőstény lárvaszerű. Két évig fejlődnek, patakok mentén csigát eszegetnek. Egymásra a párok nem kémiai anyagok, úgynevezett feromonok révén találnak, hanem fényjelekkel. Egyébként gazdaságosan, hőt nem termelve világítanak. A zirci arborétumban is van ilyen kisebb rajzás: a nőstények a fűben sötétedés után, pár órára mondhatni felgyújtják lámpáikat, a hímek felettük repkedve cirkálnak, valamennyire ők is világítanak. Zircen a nagy, a kis és a törpe szentjánosbogár is előfordul. Utóbbi a fekete bárány, csak kicsit izzik, csápjaival fogja fel a kémiai ingereket. 

Kiszorítják a hétpettyeseket

A harlekinkaticát az ember terjesztette el Európában, eredetileg ázsiai faj. A levéltetű irtására hozták üvegházakba, ám kiszabadult a termesztő közegből. Sokat eszik, így kiszorítja például hétpettyes társát, eleszi előle a táplálékot, így a katicák diverzitását, sokféleségét csökkenti. Idegenhonos, tömegesen terjed, nincs ellensége, csak sok színváltozata. A nagy hőscincér cincogó hangot ad, azt testrészei dörzsölésével képezi. Idős tölgyesekben él, természetvédelmi területek jelölőfaja. A havasi cincér kékes árnyalataival pedig szépségversenygyőztes. 

A bakonyi gyepormányos csak a Bakonyban él. Három-négy milliméteres, vörösbarna, rokonságán belül méretben csúcstartó. A Magas- és a Keleti-Bakony bükköseinek aljnövényzetében lakik, az utóbbi tíz évben Kutasi Csaba csapdás módszerrel, fűhálózással Eplénynél is megtalálta, pedig nehéz a begyűjtése. Beceneve: mihóki. Latin nevében is szerepel ez, mivel így hívták a bankárt, az amatőr ízetlábúgyűjtőt, aki Huszárokelőpusztánál megtalálta és elküldte meghatározásra. Ma se tudjuk, mi a tápnövénye.

Fészek darázspapírból

Homokos élőhelyeken megfigyelhetünk kis tölcséreket a földön, aljukon lárva várja, hogy beleessen csapdájába a hangya, lehúzza, megcsemegézi. A rablópillét rejtőszíne szintén segíti, a litéri dolomitgyepeken is megtelepedett, szép a csápja. Az óriás tőrösdarázs pedig rossz hírnevéhez képest ártatlan: van ugyan fullánkja, de nem agresszív. A lódarázs annál inkább. Fészket tulajdonképpen papírból épít, fát és a nyálát használja hozzá, szinteket alakít ki benne. Alul nyitottak ezek a lakhelyek, alattuk kialakul a holyva: ahogy viszi a kifejlett rovar a kaját az utódoknak, lepotyognak annak darabjai, s e törmeléket eszegeti az ide letelepedő légylárva. 

A kardoslepke kedveli Zircet, két pár szárnya össze van akasztva, de nem túl jó repülő. Az éjjeli pávaszem lárvájának bibircsókjai allergiás reakciót okozhatnak. A zengőlégy külsőre hasonlít a darázsra, sárga-fekete mintázatú, de kisebb a csápja és ártatlan, virágok közelében láthatjuk legtöbbször. Két pár szárnya közül az egyik csak egészen apró egyensúlyozószerv, mégis a másik levegőakrobata, akár megáll, tolat repülés közben.