2024.09.25. 11:30
Tragédia a családban: „Szia, apa, mennem kell!”
Felriadtam szombaton hajnalban, mert álmomban a fiam azt mondta: „Szia, apa, mennem kell!”. Nemsokára kaptuk a hírt a kórházból, hogy meghalt a drága 25 éves fiúgyermekem, temeti kezébe arcát Tamás, az édesapa, aki feleségével, Ildikóval együtt Klaudiát, egy magatehetetlen, oxigénhiánnyal született 29 éves lányt is nevel. Nemrég lányukat köszöntötték születésnapján, néhány nap múlva Tamást, a fiukat temetik el.
Mécsesek, virágok és egy-egy szép gondolat hever rokonoktól, barátoktól, kollégáktól a kis házikó előtt a raklapra tett deszkán Berhidán, amit a szülők tettek ki szombaton elhunyt fiuk, Tamás emlékére a kis házikó elé.
A fájdalmat a levegőben lehet érezni a családban, ahol a tragédia és a magatehetetlen lány miatt, aki egy speciális székben ül, fásultan néznek maguk elé a szülők. – A fiunk és a lányunk imádták egymást, mondják halkan Ildikó és Tamás. A lányuk, Klaudia, noha magatehetetlen és nem tud beszélni sem, de mindent megért, bizonyára tisztában van a tragédiával is, így sokszor néz az ég felé, és puszikat küld oda. Amikor Tamás megkapta a fizetését, ruhákat, édességet vett testvérének, Klaudiának, mert tudta, hogy mennyire szereti azokat, és akkor a lány nagyon boldog volt. – Klaudia súlyos oxigénhiánnyal született, máig mozgásképtelen, nem tud beszélni, pelenkázni kell, kétéves kora óta epilepsziás beteg is, kezdi a beszélgetést a 47 éves Ildikó, az édesanya, aki 29 éve 24 órában gondozza, figyeli lányát, így közel 30 éve a lakásban, a négy fal között él, nincs semmi más az életében a családján kívül. Eteti, fürdeti a lányát, néha együtt elmennek a boltba, meg a Balaton partjára sétálni.
Az 53 éves Tamás egy étteremben dolgozik, mindent elvállal és elvégez a családjáért. Soha nem voltak nyaralni, gondolatuk mindig gyermekeik körül forgott. Felfoghatatlan, ahogy Tamás sorolja, februárban diagnosztizálták fiánál a ritka és sajnos rosszindulatú betegséget, ami rengeteg terápiával, kórházba járással és mérhetetlen fájdalommal járt, melynek vége az lett, hogy drága gyermekük elhunyt egy kórházban szombat hajnalban. – A fiam a szövetségesem, a bizalmasom, a mindenem volt, és én is neki. Imádták a veszprémi munkahelyén, jól beszélt angolul, kötelességtudó és szorgalmas embernek ismerte mindenki, emlékezik az édesapa. Elmondja még, a házat saját erőből építették, melyhez kénytelenek volta hitelt felvenni, mint ahogy ahhoz is, hogy vegyenek egy használt, régi autót, hogy a fiukat tudják onkológiai kezelésekre vinni Budapestre, illetve lányukat a különféle vizsgálatokra. Ők senkire nem számíthatnak, mert senki nem tudja segíteni őket a tágabb családban, az anya a magatehetetlen lányát gondozza, ezért nem tud munkába járni, az apa elvégez mindent, amit lehet, éjt nappallá téve dolgozik. – Nem tudjuk, mi lesz velünk, úgy érezzük, egy másik dimenzióban élünk, reggel felkelünk, dolgozunk, ápolunk, etetünk, pelenkázunk, este lefekszünk, és nemsokára temetünk. – Felfoghatatlan, ami velünk történt, nincsenek szavak az életünkre, a fájdalmunkra. Hogyan tovább? Nem tudjuk – mondják együtt az összetört szülők.
Aki tud segíteni a családnak, megteheti a következő számlaszámon: Vörös Tamás K&H okos minimum plusz 1040 4883 8671 5448 5457 1007 |