Süvöltők csemegéznek a téli erdő mélyén

Magas észak lakói a süvöltők, de költenek a Kárpátok és az Alpok magasabb hegyi régiójában is, ahol a fenyves az uralkodó faj. Egyes években néhány pár költ Magyarország területén, főképp az Északi-középhegység és az Alpokalja lucfenyveseiben. Néhol még ma is tévesen piróknak hívják őket. Azonban a pirók hazánkban nagyon ritka madár, a nagy pirók utolsó hazai megfigyelése a 20-as években történt Vas megye területén.

A süvöltő hím torka, pofája, begye, melle és hasa hajnalpiros. A fejtető és csőr körüli rész fekete. Dolmánya egérszürke. A tojó színezete kávébarna, dolmánya barna. Csőre fekete, rövid és vaskos. Hazánkba egyes években nagyobb beözönlései figyelhetők meg, ilyenkor kifejezetten gyakori. Erdőszéleken, bokrosok közelében, parkokban, arborétumokban és nagyobb kertekben találkozhatunk velük. Sok gyommagot fogyaszt, szívesen eszi a mezei katáng és a csalán apró magvait. Továbbá kedvenc csemegéje a juhar és a kőris magja, a fagyal fekete bogyója és a tűlevelűek magvai. Az 1960-as években a Budai-hegységben megfigyelték, amint közel 500 fős csapata a földre hullott tölgyleveleken található gubacsokat morzsolta, minden bizonnyal a gubacsdarazsak lárváit ették ki belőle.

Népi elnevezése a gimpli, amelyet Veszprém és Vas megye területén használtak. A süvöltőt korábban nagy számban fogták lépesveszővel. A fagyöngy ragadós bogyóit kenték faágakra, és egy csalimadarat használtak hívónak. A befogott madarakat kalitkamadárként értékesítették. Napjainkban ez szigorúan tilos, hiszen védett faj, értéke 25 ezer forint.