veszprém

2018.05.29. 19:23

Borok és koncertek – Rozé, rizling és jazz napok júliusban

Harminc koncertet adnak a Rozé, rizling és jazz napok fellépői július 6-15. között a nyolcadszor életre hívott gasztrokulturális rendezvényen.

Marton Attila

pü98j9öu

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója kiemelte, a korábbi évekhez hasonlóan az Óváros téren esténként a hazai jazzélet három képviselője ad koncertet. Hozzátette, a fellépők jó része a vokális, szórakoztatóbb jazz képviselői közül kerül ki, emellett teret kapnak a társműfajok, a blues, funk, fusion, vagy a rockabilly is. A hazai zenei élet elismert képviselői mellett – Hajdu Klára; Tóth Vera – helyi és környékbeli együttesek is bemutatkoznak a tíz nap során. A zene mellett komoly szerepet kapnak a gasztronómiai kiállítók: harminc borászat, jobbára Balaton környéki pincészetek mutatkoznak be, és helybeli őstermelők árulnak kézműves ételeket.

Porga Gyula polgármester arról beszélt, a VeszprémFest kísérőprogramjaként indult rendezvény – amely szerinte igazi veszprémi miliővel bír – az évek alatt önálló fesztivállá nőtte ki magát. Lakatos Antal, a rendezvényt kezdete óta főtámogatóként segítő bank elnök-vezérigazgatója elmondta, a rendezvény támogatásával hozzájárulnak, hogy még élhetőbbé és otthonosabbá váljon a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában