Közeleg a tél

2017.10.19. 12:00

Elkezdhetjük a növények teleltetését

 A hideg idő beköszöntével a fagyérzékeny növényeket védett helyre kell vinnünk.

Tóth B. Zsuzsa

Unferdorfer József azt ajánlja, hogy vigyük be télre a muskátlikat, begóniákat, fagyérzékeny növényeket Fotó: Tóth B Zsuzsa

Itt az ideje a teleltetés megkezdésének. Unferdorfer József dísznövénykertész azt tanácsolja, hogy vigyük be a fagyérzékeny növényeket, vagy gondosan takargassuk be őket. A hagymás dísznövények, a nárciszok, jácintok, tulipánok, krókuszok ültetésének ideje már lejárt, amennyiben időben és megfelelő mélységre ültettük azokat, alkalmuk lesz beágyazódni a hagymáknak, így sikerrel túlélik a fagyokat és tavasszal teljes pompájukban virágoznak majd.

Az évelő, de nem fagytűrő muskátlit is vigyük be a télikertbe, lépcsőházba. A lantanát, futójázmint, begóniákat úgyszintén teleltessük. Azonban mielőtt téli helyére visszük a növényeket, vágjuk vissza azokat drasztikusan, a méretük egyharmadára. Ne sajnáljuk, a visszavágás a jövő évi szép virágzás egyik első lépése. A sárga, beteg leveleket szedjük le, nem baj, ha kevés levél marad a növényen. Az év utolsó növényvédelmi tevékenység legyen egy rovarölős, gombaölős permetezés. Hűvös helyen teleltessük, öt, tíz fokban, hiszen ez pihenési időszak, ilyenkor a növénynek nem kell nőnie, virágoznia. Fényt azonban kapjanak. Sok begónia, muskátli félhomályban is jól telel.

Unferdorfer József azt ajánlja, hogy vigyük be télre a muskátlikat, begóniákat, fagyérzékeny növényeket Fotó: Tóth B Zsuzsa

Ügyeljünk rá, hogy ne öntözzük túl, inkább kevés vizet adjunk a telelő növényeknek. Az se baj, ha csak akkor öntözünk, amikor a cserépben a föld felszíne kiszáradt már. Arra persze ügyeljünk, hogy ne fagyjanak meg a telelő virágok – mondja a kertész. Egyes bokrokat pedig kint hagyhatunk télre, elég csak gondosan betakargatni a fagyok előtt. Ilyen például a füge, tulipánfa és a különféle rózsák töve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában