nálatok hány fok van?

2018.08.08. 14:14

Megtaláltuk Veszprém legforróbb pontját

Idén úgy tűnik augusztus lesz a nyár legmelegebb hónapja.

Szauer Annamária

Napok óta tombol az országban a kánikula és az előrejelzések szerint jövő hét közepéig ez így is marad. Ez alól megyeszékhelyünk sem kivétel, a veszprémiek is szenvednek a hőségtől. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a városon belül hol a legmagasabb a hőmérséklet, ezért szerda délelőtt tizenegy és délután egy között egy hosszabb sétát tettünk a belvárosban. Több hőmérő app csődje után, úgy döntöttünk, hogy hagyományos hőmérővel próbálkozunk, amit mindenhol ugyanannyi ideig hagytuk a szabadban. Igyekeztünk árnyékosabb és naposabb helyszíneket is keresni. Most lássuk mi lett az eredmény:

A Viadukton kezdtünk, itt 34 fokot mutatott a hőmérőnk. Érzetre kicsit hűvösebb volt, köszönhetően az állandó enyhe szellőnek.

Ezután a völgyhíd alá is benéztünk és megállapítottuk, hogy inkább innen csodálnánk a látképet, mivel két fokkal hűvösebb volt a betonpillérek között.

A Benedek-hegy lábánál érzethő a patak által nyújtott hűsítő klíma, itt a napon állva 37 fokot mértünk.

A várban viszont már nagyon megizzadtunk: 39 fokot mértünk. Ennek ellenére rengeteg gyalogos és biciklis turista vállalta a hőtúrát, hogy a panorámában gyönyörködhessen.

Ha tojást szeretne sütni a napon akkor irány az Óváros tér. A város szívében elképesztően gyorsan kúszott a kék csíkunk a 42 fok felé. Vajon a következő helyszínünk megdönti ezt a rekordot?

Szinte egészen hihetetlen, de alig pár szász méterre az előző mérési helytől, az Erzsébet-ligetben csak 33 fokot mértünk.

A Kossuth-utca a nagy meleg ellenére is tele volt, ahol az építési sajátosságoknak köszönhetően, már délben is sok árnyék akadt. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy itt az Óvárosinál alacsonyabb értéket 38 fokot mértünk.

Az autóbuszpályaudvar naposabb felén 41 fokig kúszott fel a hőmérőnk, éreztetve a buszok által keltett hőt is. De mi a helyzet az árnyékosabb részekkel?

Az árnyékban már csak 36 fokot kellett elviselnünk, nem is csoda, hogy mindenki oda menekült. Szerencsénkre itt hideg vizet is osztanak a járókelőknek.

Némi hőguta és rengeteg izzadás után megállapíthatjuk, hogy a legforróbb pontot az Óváros-téren találtuk, ezért ezt a részt a déli órákban érdemes elkerülni. Aki pedig egy kicsit hűsölni vágyik annak irány az Erzsébet-liget.

Nálatok ennél melegebb van? Akkor fog egy hőmérőt, fotózd le és küld el nekünk a képet a [email protected] címre!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában