Megvalósult álom a Szent György-hegyen

A kezdeti évekről és az elmúlt húsz év legfontosabb momentumairól kérdeztük a Szászi házaspárt, Endrét és Henriettát.

A magyar Toszkána védjeggyel oly sokszor ellátott táj a tél közeledtével csendesebb arcát mutatja. A hegymagasi birtok diófája alatt az üres asztal még elvétve őrzi a nyár folyamán végeláthatatlan mennyiségű egymáshoz koccintott pohár neszét, azért kijelenthető, hogy a téli hónapokban itt az idő nem áll meg, csupán lelassul. A közel húsz éve működő borászatnál ilyenkor a mindennapok mókuskereke visszafogottabb ütemben forog, így Endrének és jogász felesé-gének, Henriettának egy interjúra szerencsére már jut ideje. Szívesen emlékeztek vissza a kezdetekre, hogy mertek nagyot álmodni, és belevágni egy akkor még számukra is ismeretlen életformába.

- Kijelenteni azt, hogy szinte a nulláról indultunk, nem áll messze a valóságtól. 1997-ben sikerült megvásárolni az első, 0,4 hektárnyi szőlőterületet, melyet a következő évben bővíteni tudtunk. Rossz állapota miatt 1999-ben újra kellett telepíteni mindkettőt. Abban az évben éppen annyira lett készen a családi házunk a szüleim segítségével, hogy két kisgyermekkel ki tudtunk költözni a hegyre – emlékezett vissza Henrietta.

A családi szőlőbirtokhoz a szigligeti várpince bérlése jelentette a belépőt. Az akkor még mások által termelt borokat Endre palackozta és értékesítette, de idővel figyelme és szaktudása a saját borkészítés felé irányult. Felmérte, hogy szükség van Szigligetről, illetve Szent György-hegyi termőhelyről származó minőségi borokra, arra, hogy egy kézben legyen minden, hogy saját maguk termeljék a szőlőt, saját gépekkel, minőségi módon. Az új telepítés három év múlva termőre fordult, és a bioművelés szép lassan kezdett beérni. Pár évre rá Hegymagason, a családi ház szomszédságában kialakítottak egy úgynevezett Szent György-hegyi borútállomást, amely

a mostani birtok közkedvelt vinotékájának előfutáraként szerepelt.

- Ekkor a borútállomáson már saját palackos borainkat tudtuk árulni. Olaszrizlinget, Ottonel muskotályt, szürkebarátot és az akkor még ku-riózumnak számító cabernet sauvignont, hiszen csak az új telepítés révén tudtunk vörös szőlőfajtával dolgozni. Előtte 40 évig tilos volt vörös fajtát telepíteni – emlékezett vissza Endre.

Henrietta elmondása szerint a nagy területi bővítést egyetlen lépcsőfokban hajtották végre a termőföldvásárlási támogatás pályázatának köszönhetően. Ebben részt venni úgy lehetett, hogy családi gazdálkodóvá kellett válniuk, és meg kellett találniuk a bürokratikus útvesztőkből a kivezető utat.

- Annyi erőt éreztünk magukban, hogy mindenféle eszközháttér, pinceháttér nélkül nekivágtunk ennek az útnak. Az ökológiai gazdálkodás szabályrendszerét követve szinte együtt lélegeztünk a szőlőtőkékkel – mondta a feleség.

Ahhoz, hogy bővülni tudjanak, sikeres pályázatot nyújtottak be pincefejlesztésre, melynek révén prést és hűtőtartályokat vásároltak. Lassan összeállt minden feltétel, hogy egy hosszú távon is jól működő családi borászatot hozzanak létre.

- A 2000-es évek elején a bioborászat még abszolút gyerekcipőben járt, ebből adódóan nehézkes volt ezen az úton haladni. Rengetegen gondolkodtak akkor még úgy, hogy egy biobor nem hozhatja a minőséget. Az élet paradoxona, hogy ma szinte visszatérnek azokhoz a kezeletlen és szűretlen borokhoz, amelyeket régen kicsúfolt a világ. Ezek a borok lettek a ma divatos romkocsmák kincsei – nyilatkozta Henrietta.

A szőlőterületek évről évre bővültek, és mostanra már 16 hektár nemcsak birtokosai, hanem gazdái is. A 2008-as évektől a télen-nyáron folyamatosan nyitva tartó vinotéka polcain már ott sorakoztak a jobbnál jobb borok az akkor reneszánszukat élő olaszrizlingekkel a főszerepben.

Az az eset állt elő, hogy a Szent György-hegy miliője odavonzotta az értelmiségiek azon részét, akik a természetben, az aprócska, eldugott faluban keresték a nyugalmat. Rengeteg ismert ember szeretett bele a tájba és az Endre által készített borokba – köztük a nemrégiben elhunyt Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező is számtalanszor üldögélt a diófa alatt egy pohár borral a kezében. Szájhagyomány útján híre ment az egyedi, grafikus-rajzos címkével ellátott palackoknak – mely rajzok Henrietta keze munkáját dicsérik -, így a bort nem csupán a hozzájuk betévedt turista és nemcsak a művészvilág egy-egy ismert alakja, hanem Budapest exkluzív éttermeinek vezetői is megismerték, elismerték. Ma már számtalan fővárosi étterem borlapjáról lehet választani a vulkanikus talajnak köszönhető ásványosság jegyeit magán viselő olaszrizlinget akár.

Az utóbbi években a bor központi szerepe ugyan megmaradt, de egy sikeres pályázatnak köszönhetően egy szőlőlé-feldolgozó üzem is helyet kapott a birtok terü- letén. A szőlőt minden lehetséges módon feldolgozzák, préselt szőlőlét, szőlőmag-olajat és szőlőmagőrleményt is előállítanak. A családi birtok az önerőből felépített, közösen megálmodott étteremmel lett teljes, ahol nyár-időben a virágos teraszról kitekintve a tanúhegyek ölelésében találhatja magát az ember, meséli Henrietta. Arra, hogy az elmúlt húsz év munkájának gyümölcsét hogyan értékelik, mindketten válaszoltak.

- Ha semmi mást nem értünk volna el eddig, csak azt, hogy az ökológiai gazdálkodásunk hatására mennyien kezdtek el bioműveléssel foglalkozni, élen járva abban, hogy megóvjuk a környezetünket, már megérte – hangzott el Henriettától.

A borász családfő pedig úgy válaszolt, arra a leg-büszkébb, hogy feleségével közösen úgy tudtak felnevelni három gyereket, hogy közben létrehozták a birtokot, illetve a bor és szőlő révén rengeteg jó barátra tettek szert.