jó tudni

2018.06.23. 07:00

Tizenöt fok zuhanás: orvosi jó tanácsok hűvös nyárra

Csaknem tizenöt fokot esett vissza a hőmérséklet néhány óra alatt.

Kovács Erika

Csütörtökön este még fullasztó kánikula és hőség volt, aztán pénteken hajnalban hirtelen megérkezett a lehűlés, esővel, széllel, ami Erdő Ferenc ajkai háziorvos szerint nem csak a betegeket, időseket, hanem az egészséges szervezetű embereket is nagyon megterhelheti.

-Azért nem kell megijedni, és külön stresszelni a szervezetet a hirtelen jött, és erős lehűléstől, amely önmagában is okozhat panaszokat még az egészséges embereknél, sőt, a fiatal korosztálynál is, szögezte le Erdő Ferenc. A háziorvos azt tanácsolta, érdemes odafigyelni, és ilyenkor még körültekintőbben élni különösen azoknak, akik valamilyen betegségben szenvednek, így többek között szív-, és érrendszeri panaszokkal küzdenek. Hirtelen időjárás változáskor, főként gyorsan jött lehűlésnél ingadozás jelentkezhet a vérnyomásnál, mely lefelé-, és felfelé egyaránt elmozdulhat, mely szédülés okozhat az embernél. Emellett jellemző lehet a nagyon erős, migrénes fejfájás, ami akár hányással is járhat, és felerősödnek az ízületi fájdalmak, illetőleg az ízületeket érintő merevség is. Többen panaszkodnak arra, mintha ólomból lenne a kezük, lábuk, annyira nehezen tudják mozgatni végtagjaikat. A háziorvos szerint gyakori panasz az is, hogy a sérülések, műtéti hegek – akár a régebbiek is- érzékenyebbé, fájdalmassá válnak ilyenkor, és az emberek ingerültebbek, aluszékonyabbak is lesznek.

A kérdésre, hogy mit tehet az ember ilyenkor, azt javasolta, hogy a betegek a szokottnál is körültekintőbbek legyenek, még inkább figyeljenek oda a szokásos gyógyszerikre, pihenjenek többet, ha lehetséges, fogyasszanak most érő hazai gyömölcsöket, de a napi séta, mozgás, gyakori szellőztetés ilyenkor sem maradjon el, mert ezeknek nem csak közérzetjavító szerepük van, hanem nagyon kedvezően érintik az ember egészségét is. –Mindemellett menjenek közösségbe, ha lehet, legyenek minél többet családjukkal, rokonaikkal, keressék fel a nyugdíjas klubokat, beszélgessenek minél többet, ne zárkózzanak be, mert az ember lelki egyensúlyának nagy szerepe van az időjárással kapcsolatos nehézségek leküzdésében is, mely nem csak a betegeknél, időseknél jellemző, fogalmazott Erdő Ferenc.

Jó tanácsait érdemes megfogadni, mert a hűvös, esős, kevésbé napfényes napok a meteorológiai előrejelzés szerint a jövő hét végéig velünk maradnak, utána kezdődik ismét a felmelegedés, legalábbis az időjósok szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában