torkos csütörtök

2018.02.15. 17:30

Kétszer több étteremben torkoskodhattak a balatoni térségben

Idén másodjára egy regionális online portál szervezte meg a torkos csütörtök akciót.

Sági Ági

Jóízú ebéd az egész családnak Fotó: Sági Ági

A múlt évinél csaknem kétszer több étteremben és vendéglátóhelyen torkoskodhattak kedvezményesen a balatoni térségben élők, vagy ide látogatók.

-  A Magyar Turizmus Ügynökség jogelődje 2006 és 2016 között szervezte a Torkos csütörtök akciót. A hamvazószerda utáni csütörtökre felélesztett hagyományt 2017-ben már nem szervezték meg, viszont engem sokan kerestek meg azzal, hogy hiányolják a rendezvényt. Tavaly elég későn álltunk neki a szervezésnek, idén viszont január elejére biztossá vált, hogy központi szervezés nem lesz. Talán ennek is köszönhető, hogy 33 vendéglátóhely vállalta az akciót. Sajnos a magát Balaton régióhoz soroló Veszprémben egyetlen étterem sem élt a lehetőséggel- mondta el lapunknak Győrffy Árpád a Balatontipp főszerkesztője.

Jóízú ebéd az egész családnak Fotó: Sági Ági

Sok mindent kaphattunk féláron

Idén az éttermek maguk dönthettek róla, hogy 30, vagy akár 50 százalékos kedvezménnyel kínálják ételeiket. Ennek megfelelően a kínálat sokféle volt, az egyik helyen mindent féláron adtak, máshol csak az ételek árából engedtek 30 százalékot.

Volt ahol mindent féláron adtakFotó: Sági Ági

- Véleményem szerint a Torkos csütörtök alapvetően a helyieknek szól, és hatalmas marketingértéke van. Ha a most ebédelő vendég nem is tér vissza, nyaraló vendégeinek, ismerősöknek tudja ajánlani a helyet- tette hozzá Győrffy Árpád.

Visszatérnek a vendégek

Ezen a véleményen van Karácsony Zsolt a balatonfüredi Mamma Mia gyorsétterem vezetője is. Azt mondja, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján a torkos csütörtökön ebédelő tíz vendégből három később is visszajön.

- Nálunk egész évben jó a forgalom, bár tény, hogy nyáron kétszer annyian jönnek. 2014 decemberében nyitottunk, azóta mindig csatlakozunk az akcióhoz, szerintem ez jó marketing- lehetőség. Készülünk is rá, a közösségi oldalunkon is reklámozzuk, és több megállítótáblát is elhelyeztünk. Bár érdemi haszon ezen a napon nem termelődik, hosszú távon megtérül- tette hozzá a szakember.

Sokan éltek a kedvezménnyel Fotó: Sági Ági

Délben sokan jöttek ebédelni, hosszú sor kígyózott a tálcákért. Voltak Fürediek, akik rendszeresen járnak ide, de találkoztam Veszprémiekkel is, akik az akció kedvéért jöttek le a megyeszékhelyről. A Torkos csütörtök szervezője Győrffy Árpád szerint a résztvevő éttermek is teltházra számíthatnak vacsoraidőben, voltak akiknél a délutáni asztalok is beteltek. Több üzlet már a múlt héten elkezdte az akciózást, vannak olyanok is, akik 2-4 napon át adják a torkos csütörtöki kedvezményeket a vendégeiknek. Több olyan üzlet is van, ahol a foglalni akaró, de helyhiány miatt kimaradó vendégeknek későbbi időpontban egyénileg biztosítják a kedvezményes akciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!