energiatermelés

2018.05.03. 11:30

Naperőmű épül az ajkai szürkeiszap kazettán

Mintegy másfél milliárd forint ráfordítással, 4,6 megawattos kapacitással az Észak-Dunántúl legnagyobb, napenergiát hasznosító naperőműve épül az ajkai erőmű egyes számú, szürkeiszap kazettáján a rekultiváció után, közölte Horváth Balázs és Nemes Tibor, a projektet megvalósító és üzemeltető energiatermelő cég képviseletében.

Kovács Erika

Fotó: Penovác Károly/napló

Karbantartási kötelezettségük van

A cégvezetők az előzményekről kifejtették, Nyugat-Európában és a világ más területein, így az USA-ban már bevett dolog, hogy megújuló energiatermelésre, így szél-, és naperőművek, illetve energiaközpont telepítésére használják az iszaptereket. A rekultivációt végző cégeknek ugyanis még harminc évig utógondozási, így például karbantartási kötelezettségük van, amelyhez a költségeket például megújuló energiákra épülő erőművekkel teremtik elő. A beruházásokat amiatt is végzik ezeken, a más helyszínekhez képest kevésbé értékes területeken, mivel a megújuló energiák megtérülési ideje sokáig eltarthat, mintegy tíz évre tehető.

Fotó: Penovác Károly/napló

Horváth Balázs elmondta továbbá, a naperőművet az erőmű egyes számú, mintegy húsz hektáros kazettáján banki finanszírozás mellett, magánerős beruházással mintegy másfél milliárd forintból hozzák létre. A megtermelt energia az országos hálózatra kerül a fosszilis forrásokhoz képest támogatott átvételi árral. Az erőmű 4,6 megawattos kapacitású lesz, és Veszprémben gyártott, mintegy 20 ezer, 270 wattos napelem panel felhasználásával építik meg. Jövő év elején kezdik a munkálatokat, amellyel terveik szerint egy év alatt végeznek. A terület automatizált lesz, infra sorompóval, illetve kamerákkal veszik körbe, így ami a munkaerőt illeti, egy emberre lesz szükség.

Több Veszprém megyei településen is jelen vannak

A beruházó cég jelenleg nyolc másik helyszínen, főként Veszprém megyében kivitelez kisebb, 500 wattos, 2000 panelből álló naperőműveket, többek között Devecserben, Pusztamiskén, Gannán. További beruházásokról még nem egyeztettek, minden attól függ, hogy az országos hálózatra termelő erőművek meddig élvezik az átvételi kvótát.

Fotó: Penovác Károly/napló

Nemes Tibor arról beszélt, hogy Ajkán három erőművi szürkeiszap tározó található, az egyes számún négy éve végzik a rekultivációt, amit a kiporzás megelőzése miatt akkor kezdenek meg, amint a vizek eltűnnek a felszínről. A munkát szaghatást érzékelő monitoring rendszer mellett végzik, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a lakossággal. A szürkeiszap tereken szerves hulladék, hamu és szalma keverékével termőréteget képeznek. A szerves anyag tartalmú hulladék zárt járművekkel, a lakott területet kikerülve szállítják a helyszínre, a munkálatoknál a szaghatás megelőzése miatt figyelembe veszik az időjárási körülményeket, ezért figyelik a meteorológiai előrejelzést. A rekultivációt mindhárom kazettán, a rézsűfalakkal együtt hozzávetőleg száz hektáron elvégzik, és a jövőben tervezik további területek rekultiváció utáni hasznosítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!