A balatonfüredi borász a minőségre esküszik

A szőlőművelést Gyukli Gyu­la kezdte, aki jó nevű szakácsként a szentantalfai pinceszövetkezetnél dolgozott. Itt szövetkezeti tagként kapott egy kis darab szőlőt, amin szépen lassan megtanulta a szőlőművelést. Néhány év alatt eljutott a borkészítésig, majd megvette az első pincét. A nyolcvanas évek közepére családi gazdaság épült a pince köré, ami a családfő szenvedélye lett, olyannyira, hogy a munka mellett már nem lehetett csinálni, így a szenvedély főállássá vált. Az évek múlá­sával a pincében egyre több fajtabor készült, és 96-ban palackba került az első Gyukli juhfark bor, amit aztán fokozatosan a többi is követett. A fehérszőlő mellett kékszőlővel is foglalkozni kezdtek, és megszülettek az első rozék és vörösborok is. A borászatot most apa és fia, Gyula és Krisztián viszi. A balatonfüredi pincénél Krisztián mesélte el történetüket.

Evidens volt, hogy borász lesz?

– Bár belenőttem a szőlészetbe és borászatba, eleinte úgy tűnt, más irányt vesz az életem. A Veszprémi Egyetemen közgazdászképzésben vettem részt. Persze ott voltam a szüreteknél és a pincében, de nem vonzott a borászélet. A fordulat akkor történt, amikor a csoporttársaim arra kértek, hogy tartsak bemutatót a Gyukli Pince boraiból 10–15 embernek. Kiderült, hogy megvicceltek, mert végül az auditorium maximumban körülbelül 130 ember várta ezt a borbemutatót. Az előadás nagyon jól sikerült, rengeteg kérdést kaptam és 250 palack borra rendelést. Akkor jöttem rá, hogy van ebben lehetőség, és a tudásomat a saját gazdaságunkban is kamatoztathatom. Egyetem után jött a szőlész- borász képzés a füredi Szent Benedek iskolában, és itt a lehetőség, hogy fél évre elmehetek a freiburgi kutatóintézetbe gyakorlatot szerezni. A tervezett féléves gyakorlatból 10 év munka lett a nemesítésben és a kísérleti tanpincében.

Ennyire jó volt ott?

– Olyan professzorokkal dolgozhattam együtt, akik azokat a tankönyveket írták, amelyekből az itthoni egyetemeken is tanítják a szakmát. Minden kérdésemre tudták a választ. A nemesítési osztály több gombarezisztens fajtán dolgozott, ezeket nem kell permetezni. Én kiválasztottam a Solaris fajtát, ami a legmelegebb badeni tartományban egy korán érő fajta. Arra gondoltam, hogy mivel a Balatonfüred–csopaki borvidéken lényegesen mediterránabb a klíma, ez a fajta itt még korábban beérik. Ez így is lett, idén júliusban elképesztő cukorfokkal szüreteltük a Solarist. Ha egy könnyű bort szerettem volna belőle készíteni, akkor június végén lekaphattam volna. Ha szeretném, én készíthetném az ország első borát, 3-4 héttel megelőzve azokat akik most az első bort készítik.

Miért nem csinálja?

– Mert nincs arra szükségem, hogy az év első borát készítsem el. A cél a Solarisszal a nagyon magas minőségű bioborok készítése, amelyek a telepítéstől kezdve soha nem láttak kemikáliát. Ezt a fajtát 2010-ben telepítettem, és azóta nem volt növényvédelem az ültetvényben.

Ez a technológia más, mint amit biónak hívunk?

– Igen. A hagyományos fajtáknál is lehet ökológiai szőlőművelést végezni, de ez annyit jelent, hogy csak réz és kén hatóanyagot tartalmazó szerekkel lehet dolgozni. Nem lehet felszívódó, csak kontaktszerekkel dolgozni. Az én rezisztens fajtáimon még ezeket az ökoszereket sem kell használni. Ezekben az ültetvényekben traktor sem járt 2010 óta. Egy bio olaszrizlinget nem lehet növényvédelem nélkül elkészíteni. Nem vegyszerekkel, hanem ökokészítményekkel, de meg kell védeni. Nekem a rezisztens fajtákkal erre sincs szükségem. Ez azért is óriási dolog, mert le lehet csökkenteni az előállítás költségét.

Kézi metszés van és más semmi?

– Nagyon feszesen és ütemezetten kell a zöldmunkát és a kapálást végezni. Én már a metszésnél elkezdem a minőségre törekvést. Aztán a hajtásválogatást is komolyan vesszük, amit szerintem a szőlészek 90 százaléka elhanyagol. Ilyenkor a rügyből kinőtt hajtások felét leszedem, mert nincs szükségem sok szőlőre és sok borra, mert nem az a hosszú távú profit alapja, hanem a magas minőségű termés. Ebben a gasztrorégióban nem is érdemes alacsony minőséget termelni. Füred olyan közönséget vonz, amelynek minőség kell. Mi felismertük, hogy mire van igény, mit keresnek a vevőink. Vannak fajták, amiket nem termesztünk, és stílusok, amiket nem készítünk. Ebben édesapámmal eléggé radikális az álláspontunk.

Melyek ezek?

– Félédes, édes vörösborok, édesített borok nincsenek. Természetes maradék szőlőcukros, késői szüretelésű borunk van. A mi kedvenceink édesapámmal a száraz, karakteres fehérborok, a neutrálisabb borok, de például a rizlingből is évente három-négyféle készül. A nagyon könnyű BalatonBor a klasszikus, aztán van egy testesebb, komolyabb, ásványosabb, nagyobb karakterű rizling, és ha tudunk, későit is készítünk. Különleges a

sauvignon blanc-unk: ezt több körben szüreteljük, mert minden érettségi fázisban más a bor karaktere. A végén házasítjuk a borokat, hogy az összes illat, sav, alkohol meglegyen. Van gyöngyözőborunk is. És egyre többet foglalkozom a vörösborokkal.

Pedig Tihany kivételével ezt nem tartják vörösboros vidéknek.

– Ezt sokan így gondolják, de az összes magyar szőlőterület közül itt a legmagasabb a termőhelyi pontérték, átlagosan 333 pont, ez azt jelenti, hogy itt készülhetnének a legeslegszebb borok. A mi háromféle vörösborunk mind nemzeti borkiválóság lett, és a csúcsborunk a Grandioso, egy cabernet sauvignon. Nem akarok itt megállni, hanem tényleg nemzetközileg is kiemelkedő vörösborokat szeretnék készíteni. Ez a mi területünkön rezisztens vagy őshonos magyar fajtákkal szerintem lehetséges. Nekem a villányi Bock Józsi bácsi mondta, hogy ha még egyszer születne, tihanyi borász lenne. Megvenné az összes szőlőterületet és tudatosan, talajanalízisekkel a megfelelő fajtákat ültetné a megfelelő helyre, és a világ legjobb borait készítené el. Szerintem igaza van. Én úgy látom, hogy hatalmas potenciál van a térségben.