Dimenzióváltás előtt

2019.01.15. 07:00

Fejlesztések sora vár még Badacsonytomajra idén is

Krisztin N. László polgármester a Bonvino Hotelben tartott új évi köszöntőjében arról beszélt, hogy egy ilyen alkalom során meg lehet állítani egy kicsit az időt, lezárni, értékelni a múltat, ráismerni a hibáinkra. Megteremteni az illúziót, hogy a következő időszak szebb és jobb lesz, testvérekhez méltó módon élni és dolgozni együtt nemzetünk érdekében.

Tóth B. Zsuzsa

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Krisztin N. László és Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke koccint az elmúlt év sikereire az újév-köszöntőn Fotó: Tóth B. Zsuzsa

– Egy település élete kicsit olyan, mint egy ember, egy család élete, fizikai, szellemi és lelki oldalból áll. Ami a fizikai oldalt, a működést, fejlesztést illeti, 3,2 milliárdból gazdálkodott az önkormányzat, ebből 1,9 milliárd a pályázati pénzeszköz. Négy fejlesztési csomagot képzeltünk el, az elsőbe tettük a már elnyert fejlesztéseket, különféle pályázatokat, hozzávetőlegesen kétmilliárd értéket képviselve. A második programban a két és fél milliárdos fejlesztés a badacsonyi 71-es út alatti terület teljes megújulását szolgálja. A harmadik a badacsonyi 71-es út és a Római út közti terület rehabilitációját célozza, ehhez az előkészítő anyagok már elkészültek. A negyedik csomagon pedig másfél, két éve dolgozunk. Abban egy hathektáros terület megújítása, a libegő kivitelezése és egyéb fontos, régóta tervezett programok megvalósítása szerepel. Reméljük, a döntéshozók az utóbbi két csomagnak is zöld utat adnak – mondta a polgármester.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Krisztin N. László és Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke koccint az elmúlt év sikereire az újév-köszöntőn Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Ami a szellemieket illeti, hozzátette, hogy részt vesznek a tűzifaprogramban, 130 családnak segítve. A Badacsony hazavár programmal a helyi fiatalok letelepedését segítik, a gyermekorvosi ellátás fenntartása komoly feladat volt, a térségi ügyeletért is küzdöttek. A fiatalok továbbtanulását szintén támogatja a város, igyekeznek segíteni a mikroközösségeket. Jó kapcsolatot ápolnak az egyházakkal, szakmai szervezetekkel, a mikrotérségi kapcsolatok ápolására ugyancsak fordítanak energiát. A turisztikai egyesületben, közös önkormányzati hivatalban, az óvoda fenntartásában több településsel összefognak. Szólt arról, hogy egyes vállalkozások az átlagosnál többet tesznek a városért, támogatják Badacsonytomajt különféle módon, majd felolvasta ezen cégek nevét, és köszönetét fejezte ki a segítségükért.

Az újév-köszöntőn Földi István esperesplébános mondott fohászt, amelyben Isten áldását kérte a városra és minden lakójára, végül Nagy Miklós házigazda köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozva, hogy idén lehetősége lesz Badacsonynak a dimenzióváltásra.TBZS

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!