Az anyagiaktól való félelem a gát

2019.02.21. 16:00

Megoldás lehet az uniós támogatási rendszer, a pályázati lehetőségek

A jó vállalkozó jó önismerettel rendelkezik – vallja Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, akit a mai fiatalok vállalkozói hajlandóságáról kérdeztünk.

Leitner Vera

Gyulai Edina szívesen kezdene önálló vállalkozásba.

Fotó: Pesthy Márton / Napló

A magyar egyetemisták fele saját vállalkozásával szeretne sikeres karriert építeni – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) több mint ötszáz hallgatóval végzett felméréséből. A kutatás azt vizsgálta, a mai magyar fiatalok miként látják saját szerepüket és lehetőségeiket a munkaerőpiacon pályakezdőként.

– Nagyon szeretnék egy, a párommal közös építőipari vállalkozást indítani. Ő ebben dolgozik, rálát erre a területre, a szakmai összefüggésekre, én viszont nagyon szeretem a logisztikai feladatokat, a beszerzést, szervezés-tervezést – mondta el lapunknak Gyulai Edina, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának Műszaki Menedzser alapszakos hallgatója, akit a saját vállalkozás témájában terveiről, tapasztalatairól kérdeztünk.

– Általános menedzsment vagy vállalkozás-gazdaságtan tárgyon jó gyakorlati példákkal találkozom, és ez még jobban motivál, hogy saját vállalkozást indítsak majd egyszer. Ennek rengeteg anyagi vonzata van, de hosszú távon, egyetem után ez lenne a cél.

Gyulai Edina arról is beszámolt, hogy amikor szaktársakkal, barátokkal és nem egyetemi körből kikerülő ismerőseivel a saját vállalkozás ötletéről beszélgetnek, mindig kiderül: a legtöbben a vállalkozás kiépítéséhez szükséges kiadások miatt nem tudnak, nem mernek lépni.

– Szomorú, hogy ettől ennyire félnek az emberek, mert ennek ellenére rengeteg vállalkozásötletük van – tette hozzá Edina, aki a fiatal vállalkozóknak kedvező uniós támogatási rendszerben, pályázatokban látja a probléma megoldását.

– Ez máshogy nem megy, csak támogatásokkal. Látok arra lehetőséget, hogy sikerüljön megvalósítani a tervünket, mert nagyon jó támogatási programokat hirdetnek, csak szemfülesnek kell lenni és olyan pályázatot beadni, ami reális, érthető, tartalmas. Sokak szerint pályázatot írni mindenki tud, ám ez nincs így – hangsúlyozta Edina, aki úgy véli, tanácsos a pályázatíráshoz legalább először szakértőtől segítséget kérni.

– Két éve egy felmérés során minden karunkon megkérdeztük a hallgatókat, hogy mennyire szeretnének vállalkozni. Ebből akkor az derült ki, hogy fele-fele arányban nyitottak erre a diákjaink. Sokan tartottak tőle, és le is írták, hogy inkább alkalmazottként dolgoznának, mivel úgy látják, hogy nincs elég pénzük, tapasztalatuk vállalkozni. Viszont mára ez megváltozott, sokkal bátrabbak a mostani évfolyamok, ami szerintem generációs kérdés is – nyilatkozta Fehérvölgyi Beá­ta, a gazdaságtudományi kar dékánja.

Fehérvölgyi Beáta dékán úgy véli: hinni kell abban, hogy az az ötlet jó lesz

Hozzátette, a vállalkozó­kedv – mely egyike az unió által meghatározott, elérendő kompetenciáknak – vonatkozik a vállalkozói hajlandóságra, illetve arra is, hogy valaki alkalmazottként mennyire proaktív, megvalósít-e saját ötleteket, ez pedig legalább annyira fontos, mint egy saját vállalkozás.

A kezdő vállalkozás anyagi kihívásairól a dékán elmondta, ugyanaz kell ehhez is, mint minden máshoz: kitartás és hit. – Igen, eleinte sok kudarc éri a vállalkozókat, mint mindannyiunkat, de abból fel kell állni és újra kell kezdeni. Hinni kell abban, hogy az az ötlet jó lesz. Amint az ember elkezdi tenni a dolgát, hamar szembejönnek a támogatási lehetőségek, és szépen kialakul körülötte egy háló, egy startup-ökoszisztéma, mely megtartja a kezdőt, hogy a kudarcok után ne vesszen el.

Gyulai Edina szívesen kezdene önálló vállalkozásba.
Fotó: Pesthy Márton / Napló

Fehérvölgyi Beáta egyetért azzal a nézettel, hogy a jó vállalkozó jó önismerettel is rendelkezik, ezért például önismeretet, tárgyalókészséget, időmenedzsmentet, érzelmi intelligenciát fejlesztő tréningeket is szerveznek ma az egyetemen hallgatóknak, középiskolásoknak egyaránt, az Üzleti Tudásközpont keretében pedig cégek, vállalkozók számára. Lépést tartanak az aktuális piaci igényekkel is, ezért ettől a félévtől angol nyelven startup-vállalkozások tárgyat is indít a kar.

A dékán azt is elárulta, céljuk, hogy a jövőben az egyetem valamennyi karának bevonásával egy startup-inkubátort hozzanak létre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!