egyre többen ismerik és várják

2019.03.28. 07:00

Cégek Celldömölktől Ajkáig – Állásbörzét tartottak Pápán

Évről évre az a célunk, hogy minél több munkáltatót hívjunk – hangsúlyozta Németh Zsolt, a Változó Világért Alapítvány projektvezetője a Jókai művelődési központban rendezett állásbörzén.

Polgár Bettina

A honvédség is részt vett az állásbörzén Fotó: Polgár Bettina

Az eseményen nemcsak helyi, hanem környékbeli cégek is képviseltették magukat Celldömölktől Ajkáig. Harmadszor szerveztek állásbörzét Pápán, a munkáltatói kör pedig idén is vegyes volt: az ipari és a kereskedelmi cégek mellett a honvédség, valamint a rendőrség ugyancsak megjelent az eseményen, illetve több munkáltatót képviselve állásközvetítő cégek is ellátogattak a börzére. Németh Zsolt kiemelte, egyre többen ismerik és várják ezt az állásbörzét, idén már szép számú munkavállaló fordult meg az eseményen, ahol 12 cég ajánlatai közül válogathattak a résztvevők. Emellett tanácsadás is várt a munkavállalókra, és többek között az önéletrajzírásban segítettek a szakemberek, illetve javaslatokat tettek, milyen irányba induljanak el az álláskeresők, és hogyan igazodjanak el a lehetőségek között.

A honvédség is részt vett az állásbörzén Fotó: Polgár Bettina

Az álláskeresők legalább egyharmada fiatal volt, illetve ugyanennyi középkorú látogatott el az eseményre, de nyugdíjasok és kismamák egyaránt felkeresték a börzét. Az érdeklődők csaknem fele dolgozik, azonban többen szerettek volna informálódni a lehetőségekről, a bérekről, a munkafeltételekről, vagy a munkahelyváltást fontolgatták.

Németh Zsolt megjegyezte, a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan szeretnének egy műszakban dolgozni, a kismamák és a nyugdíjasok pedig leginkább részmunkaidős állásokban gondolkodnak. – Az ipari cégek zöme többműszakos álláshelyeket kínál, azonban a térségben munkaerőhiány van, így azok a cégek, melyek megengedhetik, igyekeznek egyre rugalmasabban viszonyulni az álláskeresők igényeihez – fűzte hozzá érdeklődésünkre a Változó Világért Alapítvány projektvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!