Lendület és innováció

2019.07.13. 07:00

Átadták a csetényi ipari parkot

A Zöld ­BakonyÉRT Ipari Park átadóünnepségét tartották a napokban Csetényben.

Juhász-Léhi István

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint, ha egy település ipari parkot épít, az azt jelenti, hogy van jövőképe annak a községnek

Fotó: Penovác Károly/Napló

A vendégeket Nagy Attila polgármester köszöntötte, aki elmondta, Csetény életében egy újabb mérföldkőhöz értek az ipari zóna átadásával.

– Sokan meglepődtek azon, hogy miért most adjuk át az ipari zónát, amikor 2019 első negyedévében már átadásra került a mögöttünk álló üzem, melyben gyártási tevékenységet végez a Balluff Elektronika Kft. A válasz pedig egyszerű, azért, mert a projekt minden eleme mostanára készült el.

A projekt keretében csatornáztak, vízvezetéket építettek ki, aszfaltozott út készült, földkábellel megvalósult a világítás, transzformátorállomás létesült. Épült továbbá egy száz négyzetméteres raktár is, amiben a fenntartáshoz szükséges eszközöket tárolják. Az épületet és az eszközöket az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Zöld BakonyÉRT Nonprofit Kft. használja, fogalmazott a településvezető.

Elhangzott az is, amikor 2015-ben az önkormányzat arról döntött, hogy a magánszemélyek tulajdonában álló földterületet megvásárolja és pályázatot nyújt be ipari zóna kialakítására, szinte senki nem hitte, hogy rá négy évre már kész lesz a projekt és elkezd élettel megtelni az ipari zóna. A beruházás összege közel 184 millió forint volt, amiből az önkormányzat csaknem 20 millió forint önrészt vállalt.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint, ha egy település ipari parkot épít, az azt jelenti, hogy van jövőképe annak a községnek
Fotó: Penovác Károly/Napló

Lendület, siker, innováció, ezt már Ovádi Péter ország­gyűlési képviselő mondta a beruházás kapcsán. Szerinte az, hogy egy település ipari parkot épít, az azt jelenti, hogy van jövőképe annak a községnek. Visszautalt arra is, hogy az elmúlt öt évben fejlődött a település: elkészült egy új egészségház, óvoda, és volt útfelújítás, járdaépítés és felújították a ravatalozót is. De sok még a lehetőség Csetényben, elég csak a most zajló beruházásokra gondolni. Csetény a fejlődés útjára lépett, amivel a többi településnek is irányt mutat. Egy olyan iránytű, ami megmutatja azt, hogy merre kell menni egy településnek akkor, ha sikeres akar lenni, mondta Ovádi Péter, aki arra kérte a helyieket, hogy továbbra is mutassanak utat.

A helyi felekezetek nevében imát mondott Kondacs Gábor baptista lelkész. Az átadás után megtekinthető volt a Balluff-Elektronika Kft. üzeme is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!