Példamutatás a közétkeztetésben

2019.11.07. 11:00

Őstermelők szállítják az alapanyagokat a vámosi Csillagvirág Óvoda főzőkonyhájára

Egy évvel ezelőtt adták át a településen az új óvodát.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A modern létesítményben egy jól felszerelt főzőkonyha is helyet kapott, ahol közel 400 adag ebédet készítenek naponta, főleg helyi és környékbeli termelők alapanyagainak felhasználásával. A Csillagvirág Óvoda főzőkonyháján az ovisok mellett a helyi általános iskolások és a községben élő idősek, illetve szociálisan rászorulók részére is főznek, novembertől pedig már a bölcsődéseket is ellátják majd. Tóth Csilla, a főzőkonyha élelmezésvezetője, amikor elvállalta a konyha vezetését, feladatul kapta, hogy környékbeli, illetve a megyében élő termelők áruinak felhasználásával készüljenek az ételek. Ennek jegyében folyamatosan kapja az új információkat az őstermelőkről.

Sorol is gyorsan néhányat Tóth Csilla, a főzőkonyha élel­mezésvezetője a beszállítók közül: – Aranyék hozzák a nemesvámosi Csillagvirág Óvoda főzőkonyhájára a fokhagymát, Celler Gáborék a lisztet, Patonaiéktól érkeznek a húsok, Ódor Imrééktől kapjuk a lencsét, Veszprémfajszról a tojást, Nagypiritről zöldségeket, és most vettem fel a kapcsolatot Klausz Tiborékkal Olaszfaluból, akik fejes káposztát és karfiolt is termesztenek – tájékoztat a konyhát ellátó termelők egy részéről, akik szerencsére sokan vannak, de a vámosi főzőkonyha várja mások jelentkezését is, akik megfelelnek a terményeikkel szembeni előírásoknak.

Tóth Csilla, a főzőkonyha élelmezésvezetője mutatja az óvodai raktárt a feldolgozásra váró friss termelői zöldségekkel
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A menü összeállításánál igyekeznek az idénynek megfelelő terményeket figyelembe venni. Októbertől májusig például a hüvelyeseknek kell többször az étlapra kerülniük, erre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelete is kötelezi a konyhát. Az itt étkezők nagy része gyerek, sajátos ízlésvilággal, ezért nem könnyű az étlapot összeállítani.

– Elég speciális a gyerekek ízlése, de nemcsak az övéké, a felnőtteké is, ezért egy köz- étkeztetőnek ez elég nehéz feladat, néha szélmalomharcot vívunk – fogalmaz az élelmezésvezető. Mint mondja, sokszor még családon belül sem egyszerű megfelelni az elvárásoknak; elképzelhető, hogy 400 ember esetén milyen komoly kihívás ez. Éppen ezért, ha valami újdonságot készítenek, akkor azt egyszer beiktatják az étlapra, aztán figyelik a fogadtatását. Ha ízlett, elkészítik máskor is, mert a cél az, hogy olyat fogyasszanak az itt élők, amit szeretnek. Például a tökfőzelék nem tartozik a kedvencek közé, ezért ritkán szerepel az étlapon. Helyette inkább lencse- vagy zöldborsófőzelék kerül a menübe. A gyerekek kedvencei a tésztafélék és a rántott hús, ezek viszont az Emmi-rendelet miatt ritkábban kerülnek az étlapra. Ugyanakkor nagyon szeretik még az apróságok a krémleveseket is. A helyiek megkedvelték a házias ízekre törekvő konyha ételeit, ezt bizonyítja, hogy egy év alatt megduplázódott a szociális étkezést igénybe vevők létszáma.

Somogy Nándor szakács szorgoskodik az óvoda konyhájában. A menü összeállításánál igyekeznek az idénynek megfelelő terményeket előtérbe helyezni
Fotó: Molnár Sándor/Napló

Sövényházi Balázs polgármesternek szívügye, hogy helyi termékeket használjanak fel a közétkeztetésben.

– Az első lépésben elkészült az óvoda konyhája, és elértük, hogy oda minél nagyobb százalékban kerüljenek be helyi és megyei alapanyagok. Igaz, mindent nem tudunk csak a termelőktől megvenni, de ha van ilyen lehetőség, akkor őket választjuk – vallja a polgármester, aki szeretné, ha ennél tovább lépnének. Azért épült meg az agrárlogisztikai központ is, hogy minél több alapanyagot tárolhassanak. A hűtőházban raktározzák azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyeket bizonyos hőmérsékleten kell tartani, a csarnokban pedig a többi terményt. Ezzel a háttérrel szeretnének továbblépni, és a környék nagyobb városait, köztük Veszprém közétkeztetőit is megszólítani. A céljuk egy biztonságos, rövid ellátási lánc megvalósítása. Ezért megpróbálnak a termelőktől minél több alapanyagot betárolni, amit aztán kiszállítanának a megyében. A működőképes rendszer felállításához idő kell, sok benne az emberi tényező, még jogszabály-módosításokra is szükség van, de az alapok és a tervek már rendelkezésre állnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!