Térségi verseny

2020.03.10. 07:00

Díjakkal tüntették ki a legjobb kelet-balatoni borokat

Egy 2019-es évjáratú vörösbort választottak Balatonkenese idei borának a Kelet-Balatoni Borlovagrend hagyományos megmérettetésén.

Marton Attila

Jurcsó János, Szijártó Csaba és Győrfi Károly (balról jobbra) az eredményhirdetésen

Fotó: Szervezők/Győrfiné Virág Irma

– A borversenyt tizenegyedik alkalommal szerveztük meg, hogy a térség termelői Balatonalmáditól Balatonvilágosig visszajelzést kaphassanak munkájukról – mondta el Győrfi Károly, a versenyt rendező Kelet-Balatoni Borlovagrend elnök-nagymestere.

A helyi református parókián tartott versenyre 122 bormintát küldtek be a Balaton keleti medencéjének kistermelői és kertbarátai. A nedűket négy bizottságban értékelték, a helyiek mellett enyingi, lepsényi és csókakői gazdák, bortermelők. A legmagasabb pontszámot elért balatonkenesei bor ezúttal is elnyerte a Kenese város bora címet.

Jurcsó János, Szijártó Csaba és Győrfi Károly (balról jobbra) az eredményhirdetésen Fotó: Szervezők/Győrfiné Virág Irma

A 24 beküldött helyi minta közül az elismerést a közelmúltban elhunyt Szijártó Elemér 2019-es pinot noir bora kapta, a díjat fia, Szijártó Csaba vette át Jurcsó János polgármestertől és Győrfi Károlytól. Nagyarany díjban részesült Polgárdi Miklós 2019-es olaszrizlingje és Orbán Imréné tavalyi évjáratú zweigelt-otelló küvéje. A kiemelt díjak mellett 44 arany, 42 ezüst és 24 bronz elismerést, valamint tizenkét dicsérő oklevelet adtak át a résztvevőknek. Az eredményhirdetés után borvacsorával zárult a rendezvény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!