tarolt a polgármester

2020.03.11. 11:00

Jó borok versenyeztek Vináron

Immár 21. alkalommal rendezték meg a vinári borversenyt, amelyen a zsűri a falu polgármesterét, Horváth Csabát tüntette ki a 2019-es év borászának járó címmel.

Polgár Tibor

Horváth Csaba a győztesnek járó oklevéllel

Vináron nagy hagyományai vannak a borversenynek, melyet minden évben azzal a céllal szerveznek meg, hogy minél jobban összekovácsolják a falu fiatalabb és idősebb férfijait, valamint életben tartsák a helyi szőlészeti tradíciókat. Idén is szakértű zsűri bírálta el a megmérettetésre benevezett nedűket.

Horváth Csaba a győztesnek járó oklevéllel

Végül a fehérborok mezőnyében Horváth Csaba bora érdemelte ki az első helyet. A második Bokodi Mihály, a harmadik Várnai Tibor lett. A vörösborok között szintén Horváth Csaba nyert, őt Horváth Ferenc, majd Várnai Béla követte a rangsorban. A verseny összesített pontjai alapján az év borászának járó címet Horváth Csaba vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!