Felmérték a kieső bevételeket Pápán

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben számvetés készült, melyben felmérték a kormányzati és önkormányzati intézkedésekből származó kieső bevételeket, illetve a várható többletkiadásokat – mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Áldozó Tamás, Pápa polgármestere.

Polgár Bettina

Fotó: Polgár Bettina/Napló

A város vezetője megemlítette a kieső bevételek között a gépjárműadót (100 millió forint), az idegenforgalmi adót (állami hozzájárulással együtt 50 millió), az iparűzési adó várható csökkenését (optimista becslés szerint 500 millió forint), az elmaradó parkolási, bérleti és közterület-használati díjakat (150 millió forint), valamint a térítési díjak jelenleg megbecsülhetetlen mértékű kiesését. A többletkiadások között a védekezési költségekre egyelőre 30 millió forintot különítettek el a költségvetésükben.

Ellentételezésként a képviselő-testületi tiszteletdíjak folyósítását április elsejétől a visszavonásig felfüggesztették, továbbá a polgármester és az alpolgármester – mivel illetményük nem csökkenthető – nettó jövedelmük 20 százalékát havonta befizetik Az Idős­korúak Szociális Ellátásáért Alapítvány részére.

Emellett a pápai polgármester kezdeményezte az önkormányzat által kötött megbízási szerződések díjainak tízszázalékos csökkentését. A munkavállalók egyetértésével érvényes kezdeményezés a pápai polgármesteri hivatalban a jegyző, az aljegyző, az osztályvezetők és a csoportvezetők, továbbá az önkormányzati intézményvezetők illetményének tízszázalékos csökkentése. Az önkormányzat a bérköltségeken és az intézményi megtakarításokon keletkező pénzt tartalékba helyezi. A polgármester, ha a külső körülmények kedvezőtlenül változnak, akkor él a költségvetési rendelet módosításával, ebbe beleértve az intézményi létszámok csökkentését is. Ezen intézkedések nem terjednek ki az Egyesített Szociális Intézmény, a Városgondnokság és az Egészségügyi Alapellátási Intézmény munkavállalóira.

Az önkormányzat a saját helyiségek bérleti díjait a rendkívüli veszélyhelyzet idejére három kategóriába sorolta a tevékenységi körtől függően: változatlan összegű, 50 százalékos és nullaszázalékos bérleti díj. A csökkentett díj és az eredeti bérleti díj különbözetét a bérlők a veszélyhelyzetet követő 12 hónap alatt 12 egyenlő részben fizetik meg.

Az önkormányzat a rendkívüli veszélyhelyzet idején a bölcsődék és óvodák ügyeleti rendszerű működését biztosítja – igény szerint, valamennyi helyen. Emellett az önkormányzat felülvizsgálta a tervezett fejlesztéseket, ezek közül a csak saját forrásból finanszírozottak többségének megvalósítását elhalasztja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!