Pápai cukrászda járvány idején: a nehéz helyzet ellenére is megtartanák a dolgozóikat

A vásárlók megértik a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, ebből nincs probléma, illetve azt is elfogadták, hogy az új intézkedések értelmében nincs lehetőség a helyben fogyasztásra – mondta a Naplónak nyilatkozva Garabics Richárd, a pápai Ricsi Cukrászda vezetője.

Polgár Bettina

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Megtudtuk, a véletlen hozta úgy, hogy éppen február végén, a járvány első hulláma idején készült el a webshopjuk, amely azóta is működik. Jelenleg arra ösztönzik a vevőket, hogy elektronikusan adják le a rendeléseiket. Az üzleteikben történő rendelésátvétel mellett kiszállítást is működtetnek.

– Márciusban a járvány miatt egy hónapra kellett bezárnunk, ez nagyon rosszul érintett minket. Hála istennek túléltük, és reméljük, hogy most nem lesz szükség ennyire drasztikus döntésekre.

Jelenleg folyamatos a termelés, és tudunk munkát adni a dolgozóinknak, még ha jóval kevesebbet is.

A munkatársainkat igyekszünk elkülöníteni kisebb csoportokba, és váltásban végzik a munkát, hogy ha valaki megbetegedne, ne dőljön ki egyszerre az egész üzem – jegyezte meg Garabics Richárd. Mint mondta, a márciusi bezárást követően a húsvéti időszakban indult be igazán a kiszállítás, ami nem volt egyszerű egyetlen autóval, illetve sok időt emésztett fel, de a semminél jobb volt. Ezt követte egy aránylag jónak mondható nyári időszak, most viszont újra megjelent az emberekben a félelem és a bizonytalanság, mert nem lehet tudni, mit hoz a holnap.

– Jelenleg 60-70 százalékos kapacitással működünk. A vendégek megértették,

hogy a szabályokat be kell tartani.

Táblákkal hívjuk fel a figyelmet a távolság betartására, a maszkviselésre, illetve arra kérünk mindenkit, lehetőleg egyszerre csak egy ember tartózkodjon az üzletben a sütemények átvételekor – hangsúlyozta a cukrászdavezető. Hozzáfűzte, a személyes, illetve a telefonos és webshopos vásárlások jelenleg fele-fele arányban oszlanak meg. Emellett a fogyasztói igényekhez igazodva március óta minden héten két napon kenyeret is készítenek.

Garabics Richárd elmondta, jelenleg 60-70 százalékos kapacitással működnek
Fotó: Polgár Bettina/Napló

A karácsonyi időszakban az ünnepi kínálat többek között bejglivel is kiegészül majd, december közepén tartják az első próbasütést. – Arra számítunk, hogy az ünnepekkor sem lehet majd helyben fogyasztani. Nehéz megjósolni, milyen lesz az idei december, de visszaeséssel mindenképpen számolunk a tavalyi év hasonló időszakához képest. Fontos cél, hogy megtartsuk a dolgozóinkat, és amikor véget ér ez a nehéz időszak, újult erővel folytassuk a munkát – tekintett előre Garabics Richárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!