Lemondták az időpontokat

2021.02.04. 14:00

Kevesebben járnak fodrászhoz – A vírus változtatott a frizurákon

A járvány kitörése óta praktikusabb lett sokak hajviselete, ugyanakkor kevesebben és ritkábban járnak fodrászhoz – állapította meg egy felmérés.

Rimányi Zita

Hódít a félhosszú haj. Egyre több nő választ kényelmes, hétköznapi frizurát

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Megváltoztatta a nők hajápolási szokásait a koronavírus: a járvány kitörése óta 35 százalékkal csökkent a havonta többször fodrászhoz járók száma, és ötödével többen járnak havonta fodrászhoz. A megkérdezettek 37 százaléka két-háromhavonta jut el fodrászhoz, de az arányuk hat százalékkal csökkent a vírus hatására. Mindez az Angerer Fodrászat harmincezer nő hajápolási szokásait vizsgáló elemzéséből derült ki.

A szakmában dolgozók tapasztalatai alapján nemcsak a vendégek látogatása ritkult meg, hanem a rendszeresen fodrászhoz járók száma is csökkent. Sokuk hónapokra elmaradt.

Voltak, akik a vírustól való félelmükben, míg mások elveszítették a munkájukat. Sok olyan telefont kaptak a fodrászatok, melyek szerint a törzsvendégeknek megszűnt az állásuk, és ezért lemondták a lefoglalt időpontjaikat. Becslések szerint húsz-negyven százalékkal eshetett vissza az iparág forgalma. Különösen azok vannak nehéz helyzetben, akik a koronavírus-járvány első hullámakor bezártak, mert az újranyitáskor sem állt vissza a látogatottság a korábbi szintre, így kevesebb vendégen kell osztozni.

Győri Balázs veszprémi fodrász
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A koronavírus miatti korlátozások megváltoztatták a haj­ápolási szokásokat a felmérés alapján. A nőknek több idejük lett arra, hogy otthon foglalkozzanak ezzel. A legtöbben továbbra is legfeljebb tíz percet szánnak reggelente a frizurájukra, azonban tíz százalékkal nőtt azok száma, akik ennél több időt töltenek vele felkelés után. S egyre több nő választ kényelmes, hétköznapi frizurát. A járvány időszakában megkérdezettek 55 százaléka arra vágyik, hogy választott hajviselete minden helyzetben praktikus legyen. Emellett a korábbi időszakhoz képest 14 százalékkal csökkent a trendi frizurára vágyók aránya is.

De milyen a praktikus frizura? Leginkább félhosszú. Az adatok alapján a nők 57 százaléka ilyet visel, míg a

Covid előtt ez az arány 52 százalék volt. Eközben a rövid és a hosszú frizura aránya egy­aránt csökkenést mutat a korábbi időszakhoz képest. A hosszú hajúak aránya tíz, a rövid hajúaké hét százalékkal csökkent.

Győri Balázs veszprémi fodrásztól megtudtuk, hogy üzletükben is csökkent a női vendégek száma a járvány kitörése óta, az idősebbeké pedig még inkább visszaesett. Közülük többen el is mondták, hogy azért félnek beülni a fodrászszékbe, mert kockázatosnak tartják a fertőzésveszély miatt. Ezt Győri Balázs meg is érti, hiszen viselik a maszkot munka közben, gyakran fertőtlenítenek, de így is vendégeik közelében kell lenniük.

Hódít a félhosszú haj. Egyre több nő választ kényelmes, hétköznapi frizurát
Fotó: Shutterstock

Férfi vendégük is kevesebb van, mióta megjelent hazánkban a koronavírus. Ez azzal is összefügg, hogy többen elvesztették munkájukat, vagy jobb esetben csak kevesebb lett a munkaidejük, bevételük. A fodrász példaként megemlítette, hogy a felszolgálóként dolgozók közül többen korábban hetente vágatták náluk hajukat, mostanában viszont csak havonta, ugyanis ritkábban kell munkába járniuk, és ebből kifolyólag kinézetüknek, megjelenésüknek elegánsabbnak, kifogástalanabbnak tűnnie.

– Azt nem tapasztaltam, hogy a nők kimondottan a gyakoribb távmunka, az otthoni munka, a vírusveszély miatt választanak rövidebb hajviseletet, és egyáltalán nem törődnek a trendekkel, a számukra bevált stílussal. Az azonban igaz, hogy többen úgy vágatják le a hajukat, hogy azt azért még éppen hogy copfba lehessen kötni. Így többféleképp fésülhetik frizurájukat, praktikusabban oldhatják ezt meg – mondta el Győri Balázs, aki nagyon várja, hogy sikerüljön mielőbb megoldást találni a járvány visszaszorítására, a fertőzésveszély jelentős csökkentésére. Szeretne úgy, olyan körülmények között dolgozni, mint korábban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!