Nyílt napok a vizeink védelméért

2021.02.17. 16:00

Változatos programokat szervez a lakosság számára a vízmű

A szemléletformálás érdekében rajzpályázatokkal, kvízjátékkal, interaktív előadásokkal, bemutatókkal és nyílt napokkal indított projektet a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

Juhász-Léhi István

Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a tudatos vízfelhasználást

Fotó: shutterstock

A program Veszprém megyei részleteiről Lakatos Edina, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. sajtószóvivője a Naplónak elmondta: a Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában című projektet közel 150 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósítják meg.

A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) projektjének központi eleme, a Vizek Háza élménypark, bemutatóterem és tanösvény a működési területük egyik legnagyobb víznyerőhelyének számító Balaton vízgyűjtőjén, a Siófok-Törekiben található természetvédelmi területen épül meg. A projekt más elemeivel – mint az online kvízjáték és a rajzpályázat – valamennyi felhasználójukat megcélozzák, azaz a megye lakói is jelentkezhetnek azokra, illetve részt vehetnek rajtuk, ahogy további pályázataikon is.

Lakatos Edina Fotó: DRV

Megtudtuk, hogy ismeretterjesztő konferencián, iskolai vetélkedőn, interaktív előadásokon és bemutatókon is várják az érintett Veszprém megyeieket. Nyílt napokat is tartanak majd: a megye területén Balatonfüreden, az Észak-balatoni Vizsgálólaboratóriumban, valamint sümegi és tapolcai szennyvíztelepükön. A felsorolt programok részleteiről a pandémiás helyzet változásának függvényében folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket honlapjukon, a projekt aloldalán.

– Mindezeken kívül Balatonalmádi, Csopak és Lovas lakosságát is érinti majd a közösségi oldalas kampányunk, amelyet annak érdekében indítunk, hogy ösztönözzük a fűzfői szennyvízelvezetési ­agglomeráció korábban nem csatornázott településrészeinek lakosságát a kibővített csatornahálózatra való rákötésre – nyilatkozta Lakatos Edina.

Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a tudatos vízfelhasználást Fotó: shutterstock

A sajtószóvivő hozzáfűzte, a hálózat bővítése, valamint az, hogy a fejlesztés részeként korszerűsítették a balatonfűzfői szennyvíztelepet, hosszú távon megoldja a beruházásban érintett települések szennyvizének ártalommentes elhelyezését, megszüntetve ezzel a talajvíz szennyezését, és a sérülékeny ivóvízbázisok veszélyeztetését, továbbá biztosítja a környező felszíni és felszín alatti vizek minőségének védelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!