Ritka és különleges növény

2021.03.29. 06:50

A hegymagasi Török Csaba nevéhez fűződik az első hazai olívaolaj

A Balaton-felvidéken sajtolhatták hazánk első helyi termésű olajbogyóból készült extra szűz olívaolaját a közelmúltban. A nem mindennapi szüretet tavaly ősszel tartották, amelynek eredményeként mintegy két és fél liter olajat préseltek.

Marton Attila

Fotó: Balogh Ákos/Napló

– A bortermelés mellett kíváncsiságból ültettem el az első olajfákat, immár több mint tíz éve, jellemzően a szőlősorok végére. Egyrészt mindig is mesebelinek találtam az olajfák formáját, de fontos szempont volt az is, hogy örökzöld növényről van szó, amely a mediterrán kultúra szerves eleme – mondta el lapunknak Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa. Megjegyezte, az első sajtolásig hosszú út vezetett: az első időkben telepített 120 fa kilencven százaléka rövid idő alatt kipusztult. Ezt a kudarcot több újabb ültetés követte, de az egyedek többsége nem maradt meg.

– Ma már tudom, hogy számos hibát elkövettünk, például a fajtaválasztás sem volt mindig szerencsés, de az elültetés minőségén is nagyon sok múlik – fogalmazott a szőlőbirtok-tulajdonos. Mint mondta, az első igazi szüretet tavaly tartották, a hat nagyobb lombkoronájú fa termése mintegy 50 kilogramm olívabogyó volt. A termés főként mediterrán országokból beszerzett idős, akár több száz éves fáknak köszönhető.

Török Csaba a saját termésű olívabogyójával Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Úgy gondoltam, hogy ha az évek-évtizedek alatt extrém hidegeket is átéltek, akkor kibírják az itteni telet is. Egy mediterrán olívaolaj-malomban ebből a mennyiségből nagyjából tíz liter jó minőségű, extra szűz olívaolajat sajtoltak volna, de nekünk nem voltak megfelelő eszközeink ehhez, így két és fél liter olajat nyertünk nagy küzdelem árán. Kiindulásnak azonban ez is nagyon biztató – hangsúlyozta a Naplónak nyilatkozva Török Csaba.

A hegymagasi szőlőbirtok-tulajdonos úgy tudja, hogy ő az első Magyarországon, aki olajat sajtolt hazai olajfákról. Az olajbogyó azon ritka gyümölcsök közé tartozik, amelyek feldolgozásakor összetörik a húst összetörik a maggal együtt, majd azt pépesítik. Ehhez speciális gépekre van szükség. Török Csaba terve ezért az, hogy idén a horvátországi Isztrián egy olívamalomban fogja feldolgozni a betakarított termést.

– Amikor belefogtam, legfeljebb az lehetett a célom, hogy annyi olívaolajat készítsünk, amit érdekességként tudunk kínálni a borkóstolásra betérőknek, esetleg néhány étteremnek juttatnék kisebb mennyiséget – elevenítette fel a kezdeteket.

Az olajfák gondozásánál, nevelésénél több fontos szabályt is be kell tartani. Egyrészt ez a növény Magyarországon Török Csaba szerint csak azokon a speciális mikroklímával rendelkező helyeken él meg, amelyek a szőlőtermesztés számára is ideálisak. A szakszerű elültetés és a megfelelő pH-értékű talaj mellett az is sokat számít, hogy a telepítést követő két-három télen megfelelő takarást kapjon a fa, hogy ne fagyjon el.

Török Csaba mindig is mesebelinek találta az olajfák formáját, emellett fontos szempont volt számára az is, hogy örökzöld növényről van szó, amely a mediterrán kultúra szerves eleme Fotó: Balogh Ákos/Napló

A szüret ugyanakkor van – október végén, november elején –, mint a Mediterráneumban, mert a hazai nyári hőmérséklet megfelelő ahhoz, hogy a fa értékelhető termést hozzon. Török Csaba hozzátette, szüretkor nem teljes érésben szedik le a szemeket, hanem vegyes állapotban, tehát akad köztük zöld, kékes-lilás, valamint már fekete bogyó is, a többségük azonban tavaly is zöld színű volt. Lapunknak elárulta, arra számít, hogy hobbiból többen ültetnek majd olajfát hazánkban is, sőt, két olyan próbálkozásról is tud, ahol ültetvény kialakítása a cél.

– Szerintem nagyon kicsi az esély arra, hogy Magyarországon gazdaságos lenne egy olajfaültetvény létrehozása. Az olajfa nagyon lassan nő, így a megtérülési idő is rendkívül hosszú. Én megelégszem a mostani, nagyjából harmincöt fával, azok gondozásában és a sajtolásban pedig szeretnék előrelépni – jegyezte meg Török Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!