fejlesztések

2021.03.05. 18:44

Korszerűbb lett a raposkai művelődési ház

A Magyar Falu Program pályázatán nyert támogatásból korszerűsítették a település művelődési házát.

Tóth B. Zsuzsa

Az avatás pillanata, balról jobbra Fenyvesi Zoltán, Bolla Albert, Csizmadia László és Páhi Zoltán vágja át a nemzeti színű szalagot

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A program tavaly már biztosította a 11 millió forintból vásárolt falubusz beszerzését, az idei évre pedig elkészült a kilencmillió forintos támogatásból a művelődési házban a fűtéskorszerűsítés, az álmennyezete és beszerezték a szükséges hangtechnikát.

Az új hangtechnikát mutatja Bolla Albert (balról) Fenyvesi Zoltánnak
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az avatási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kistelepülések nagy lehetőséget kaptak a programmal. – A kormány célja volt, hogy az itt élők is olyan esélyeket kapjanak, amelyek a városban élők számára természetesek. Fejlődhetett az infrastruktúra, megújulhattak a közintézmények, programokat szervezhettek, orvosi eszközöket szerezhettek be. Ezek nagyon fontos lépések, de ezeknél is lényegesebb, hogy a falusi CSOK bevezetésével a fiatalok olyan esélyhez jutottak, amelyhez korábban nem: ma már lehetőséget látnak a falusi életformában. A régi, elhagyott épületeket felvásárolják, felújítják és szinte nincs eladó ház a falvakban. Nagy eredmény, hogy amikor a kormány elindította a család támogatási programot, egy családra 1,21 gyermek jutott átlagosan, ma már 1,56 ez a szám. Messze vagyunk még az áhított kettőtől, de haladunk – mondta a képviselő és gratulált a kisközségnek.

Az avatás pillanata, balról jobbra Fenyvesi Zoltán, Bolla Albert, Csizmadia László és Páhi Zoltán vágja át a nemzeti színű szalagot
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Bolla Albert polgármester méltányolta, hogy a kormány támogatja a kistelepüléseket. – Így a falu megtartó erejét fokozhatjuk, komfortosabb a község. A fűtés korszerűsítése során a régi konvektorokat radiátorokra cserélhettük, modern kazánt vásárolhattunk, megújult az álmennyezet, korszerű a világítás, a hangtechnika és elkészült a festés – mondta polgármester és megköszönte a vállalkozók, Páhi Csaba villanyszerelő, Csizmadia László fűtés szerelő, Bacsics Balázs szobafestő és Török János műszaki ellenőr, valamint a projektet összefogó alpolgármester, Kovácsné Ottó Krisztina munkáját.

Bolla Albert (jobbról) mutatja az új kazánt Fenyvesi Zoltánnak
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Amint megtudtuk, az épület tetőterének régóta vágyott beépítése egyelőre még terv marad, viszont a temető ravatalozó felújítására már elkészültek a tervek. A megvalósításhoz támogatásra vár a község immár másfél évtizede.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!