hirdetés

2021.05.28. 13:02

Így kérje le banki egyenlegét a nap 24 órájában!

Akinek van bankszámlája, az igényli, hogy az banki egyenlegét bármikor lekérdezhesse, a nap bármelyik szakában. Régen csak a bankban személyesen vagy telefonon tájékozódhattunk, illetve havonta kaptunk egy levelet az adott hónap számlamozgásairól. Később bevezetésre került az SMS szolgáltatás is, mely többféle módon működhetett.

Forrás: pixabay.com

Volt, és a mai napig van olyan bank, ahol naponta, hetente érkezett egy tájékoztató jellegű SMS üzenet az aktuális egyenlegünkről, de az OTP Bank például minden egyes tranzakció után küldött SMS-t.

Ezt a lehetőséget variálni is lehetett, kérhető volt csak a ki vagy a befizetés esetén történő SMS, de mindkettőt is igényelhettük. Ez egy hatékony lehetőség volt, ám meglehetősen drágának bizonyult azok számára, akik sokat utaltak, vagy gyakran fizettek kártyával. Persze ez a lehetőség még mindig igényelhető az OTP Bank, és más bankok esetében is, ám érdemes megfontolni a használatát, hiszen vannak olyan lehetőségek, melyek 0-24 órában elérhetőek, ráadásul ingyenesek is, így rengeteges spórolhatunk velük. De miről is van szó? A Pénzkalauz utána járt, hogy melyek a legjobb lehetőségek egyenleglekérdezésre.

Melyek a leghatékonyabb módok a banki egyenleg nyomon követésére?

Manapság az egyik leghatékonyabb módja az banki egyenleg lekérdezésének az online lehetőségekben keresendő. Ma már minden bank nyújt az ügyfelei számára internetbanki, illetve mobilbanki lehetőségeket. Ezek segítségével sok esetben nincs arra szükség, hogy bemenjünk a bankfiókba, elsétáljunk az ATM-hez, vagy felvegyünk a telefont, hogy az ügyfélszolgálatot hívjuk. A netbank és mobilban szinte bárhonnan elérhető, ahol van internetkapcsolat, ingyenesen igényelhető, és folyamatosan nyomon követhetővé válik általa a bankszámlánk.

Ennek értelmében bármikor megnézhetjük a banki egyenlegünket, de nemcsak az egyenleg állapotát figyelhetjük, hanem pontosan nyomon követhetjük a banki tranzakcióinkat, akár több hónapra visszamenőleg. Utalhatunk, lekötéseket indíthatunk, sőt, még akár hitelt is felvehetünk, vagyis szinte bármit elintézhetünk, amire egy bankszámlával kapcsolatban szükségünk lehet. Az internetbankhoz csak egy asztali számítógép vagy laptop kell, illetve internet hozzáférés, mobilbank esetén pedig csak le kell töltenünk a bank alkalmazását, és bármikor megnézhetjük az egyenlegünket.

Minden bank esetében 0-24 órában elérhető a telefonos egyenleglekérdezés?

A telefonos ügyfélszolgálat szinte minden bank esetében létező, elérhető szolgáltatás. Arra azonban érdemes figyelni, hogy ez a lehetőség mikor érhető el. Az OTP Bank esetében például a banki egyenlegünket minden nap 0-24 órában lekérhetjük telefonon is, de szinte bármilyen más telefonos szolgáltatás elérhető így. A Sberbanknál ugyanakkor csak a banki egyenleg lekérdezése érhető el folyamatosan, ha a számlamozgásról is érdeklődni szeretnénk, akkor azt csak munkaidőben tehetjük meg. Hasonló a helyzet a Raiffeisen Bank esetében is.

Az Erste Bank esetében viszont a telefonos lekérdezés csak munkanapokon reggel 7 és este 21 óra között érhető el, ezen az idősávon kívül csak sürgősségi ügyintézés van, amibe az bank egyenleg lekérdezése nem tartozik bele, de mondjuk a bankkártya letiltása igen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!