Szüretig behozhatják a lemaradást a szőlők

Hideg volt a tavasz, csúszással indult a nyár, ami a szőlőültetvényeken is látszik, de a legtöbb fajta már elvirágzott, és bogyósodnak a fürtök – tudtuk meg Fogl Jánostól, a Madaras Pincészet vezetőjétől.

B. Virág Rita

20210622 Mencshely. Madaras Pince. Fogl János borász Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: PESTHY MARTON

Lapunk megkeresésére a borász elmondta, általában június elején virágzik a szőlő, azonban a hideg tavasz miatt többhetes a természet csúszása.

– Nincs ezzel különösebb gond, szép lassan visszahozzák a lemaradást a tőkék. Véleményem szerint a szüret idejére mindig kiegyenlítődnek a viszonyok, és tíz évből nyolcszor az átlagostól eltérő időjárás nem szokott gondot okozni – hangsúlyozta.

Fogl János emlékeztetett, hogy az elmúlt két évtizedben három alkalommal fordult elő, amikor az időjárás olyannyira megtréfálta a borosgazdákat, hogy azok katasztrofálisnak minősítették az adott esztendőt. Ilyen volt 2000-ben a tikkasztó meleg és szárazság, amikor szinte megaszalódott a termés.

2010-ben és 2014-ben a túlzottan csapadékos idő okozott gondot szeptemberben, emiatt nem is tudott kellően beérni a szőlőtermés, ráadásul a nedves körülmények a gombáknak is kellő táptalajt biztosítottak az ültetvényeken.

Fogl János mencshelyi borász elmondta, sok szőlőfajta már elvirágzott, ám akad néhány típus, amelynél még csak most figyelhető meg ez a folyamat. Ez az egyik legérzékenyebb időszakuk a tőkéknek, hiszen a kötődött bogyók már láthatóak, azonban a szőlő ilyenkor fogékonnyá válik különféle betegségekre, így a peronoszpórára és a lisztharmatra.

– Jómagam nem használok felszívódó permetszereket, miért mérgezzük meg azt, amit később elfogyasztunk? – tette fel a költői kérdést. – Főleg narancsolajat, ként és rezet használunk permetezésre. Előbbi bevonja a levelek, a bogyók felületét egy vékony filmréteggel, így a kórokozók nem tudnak megtapadni, ráadásul a gombáknak olyan kellemetlen környezetet biztosít, amelyben képtelenek megélni és tovább szaporodni – magyarázta.

– A szőlő szakszerű metszésével elérjük azt, hogy nem ér minket meglepetés sem a termés mennyiségét, sem a minőséget illetően. Nagyjából tíz-tizenkét fürtöt engedélyezünk egy-egy tőkén kifejlődni, ez mintegy 1,2-1,3 kilo- gramm, s ezzel nem terheljük túl a szőlőt. Úgy vélem, ezzel a módszerrel erősebb, ellenállóbb gyümölcsöt nevelhetünk. Például a bogyó héja megvastagszik, és van ereje védekezni a különböző kórokozók ellen – mondta a Madaras Pincészet vezetője.

Ráadásul a megfelelő talaji élet is segíti a növény táp- anyagfelvételét, a víztartó képességét. Fogl János az ültetvény közé speciális vetőmagkeveréket ültet, s a később megjelenő virágok, növények hatékonyan segítik a szőlő fejlődését, valamint növelik a nitrogénfelvevő képességét. Azt mondja, a virágok illata később visszaköszön a bogyókban, majd a borban is.

Az ismert szakember hozzátette, nagyon bizakodó az idei szőlőtermést illetően, de ő gyakorlatilag minden évben pozitívan áll az adott évhez, mert szerinte másképp ezt nem lehet csinálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!