Hiába jogos a vevő panasza, ha nem őrizte meg a nyugtát

Az udvarias modor és a nyugta – ez a két dolog szükséges a fogyasztóvédők szerint mindenféle vevői panasz elintézéséhez.

Rimányi Zita

Forrás: pixabay.com

Ha nem őriztük meg a kis fecnit, amit a vásárláskor kaptunk, semmi nem kötelezi arra a kereskedőt, hogy szóba álljon velünk, mert csak hiányos, nem bizonyítható információkra hivatkozhatunk.

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének Panaszakadémia szolgáltatásához nemrégiben azért fordult egy csalódott vevő, mert amikor kabátját először kimosta, teljesen tönkrement. Csak három hónap telt el a megvétele óta és betartotta a terméken lévő útmutatót: harminc fokos üzemmódra állította a mosógépét. A bélés mégis pár nagyobb csomóba állt össze. Felhívta a ruházati márka ügyfélszolgálatát, ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy a vásárlástól számított harminc napig fogadnak el reklamációt.

Sajnos a blokkja már nincs meg, de a ruhában benne van a márka címkéje és a panaszos a bankjától elkérheti a fizetés tranzakciójának igazolását.

A fogyasztóvédelmi szakértők tájékoztatása szerint, ha olyan áruval kapcsolatosan van minőségi kifogásunk, amelyre nem vonatkozik kötelező jótállás, a kellékszavatossági jogunkra hivatkozhatunk. Például lábbelik és ruházati termékek esetében is. Az a vásárlás időpontjától számított két évig áll fenn.

Az első félévben, ha a vállalkozás mentesülni szeretne e kötelezettsége alól, neki kell bizonyítania, hogy az áru az eladáskor kifogástalan volt. Tehát ez az időszak a kedvezőbb a vevők számára. Ha egy cég olyan tájékoztatást ad, hogy csak a vásárlást követő harminc napon belül fogad el reklamációt, az nem helytálló, így felmerül a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat gyanúja. Emiatt a panaszos bejelentést tehet a megyei kormányhivatal közlekedési, műszaki engedélyezési, mérésügyi és fogyasztóvédelmi főosztályán. Az is a megtévesztés gyanúját veti fel, hogy a ruházati termék címkéjén nem megfelelően tájékoztatás szerepelt a termék kezelését illetően. Ez szintén hatósági bejelentés alapját képezheti.

Ám a szavatossági jog érvényesítését megakasztja a számla vagy a nyugta hiánya. A vásárlás tényét ugyanis a fogyasztónak kell bizonyítania és erre az említett papírok a megfelelőek. Ezért is fontos, hogy azokat az igényérvényesítési határidő végéig megtartsuk. Nyugta hiányában a vállalkozást jogszabály nem kötelezi arra, hogy a fogyasztó szavatossági igényének eleget tegyen. A vevőbarát üzletpolitika jegyében viszont megteheti. A vevő kérheti ilyen méltányosság gyakorlását.

Olvasóink fogyasztóvédelmi kérdéseiket más témákban is elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail címre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!