Minőségi, innovatív és kreatív fejlesztések

2021.07.21. 06:50

Szijjártó Péter: Milliárdos beruházások kezdődnek

Csaknem 1300 munkahelyet érintő, több mint nyolcmilliárdos beruházás megkezdését jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nemesvámoson és Veszprémben kedden, mindehhez több mint kétmilliárd forintot a kormány biztosít. A nagy múltú és világszerte működő osztrák és német anyacégek itteni fejlesztéseit, az együttműködést méltatta Ovádi Péter országgyűlési képviselő és a társaságok vezetői.

Kovács Erika

20210720 Veszprém Beurer üzemcsarnok avatás. Szijjártó Péter miniszter úrral. Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Húsz ország közötti versenyt nyert meg Nemesvámos a hatmilliárdos beruházással, melyhez 1,7 milliárd forintot biztosít a kormány – közölte Szijjártó Péter a raktárlogisztikai eszközöket gyártó Knapp Hungary Kft.-nél. A cég a bezárt MTD Kft. helyén működik, ahol üresen maradt 90 ezer négyzetméter.

A jövőben 500 ember kap munkát, melyhez a kormányzat képzési támogatást is nyújt. Szijjártó Péter a gépipari jellegű beruházás kapcsán megjegyezte, az ágazat az első öt hónapban 32 százalékos növekedést ért el, majd szólt Ausztria jelentőségéről, mely a harmadik legnagyobb beruházó Magyarországon és a második legjelentősebb kereskedelmi partner. Ovádi Péter emlékeztetett, az első perctől kezdve arra törekedett a polgármesterrel együtt, hogy beruházást hozzanak Nemesvámosra, az egy éve bezárt csarnokba. Franz Mathi, a társaság működéséért felelős igazgató történelmi lépésnek nevezte a fejlesztést.

Ovádi Péter és Patrick Müller a Nass Magnet Hungária Kft. veszprémi gyárában
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A veszprémi Beurer-Hungaria Kft. csarnokavatóján Szijjártó Péter méltatta az 1,7 milliárdos beruházást, melyhez a kormány

485 millió forint támogatást biztosít.

Ezzel megőriznek 300 munkahelyet, 70 újat hoznak létre, és bővül a vállalat termékpalettája a korszerű infralámpa, az érintés nélküli lázmérő gyártásával. Több mint 4000 négyzetméterrel bővül a raktározási, gyártási terület. – A magyar-német gazdasági kapcsolatok meghatározzák a hazai gazdaság fejlődését, Németország a legnagyobb beruházó – közölte.

– Sikertörténet, mely mögött jó szándékú emberek sok munkája áll – jellemezte a fejlesztést Soós Csaba. Az ügyvezető igazgató kifejtette, a csoport éves árbevétele meghaladja a 400 millió eurót. A bővülés folyamatos, a melegítőpárnák, ágy- és lábmelegítők, melegítőtakarók mellett maszkokat, elektromos vérnyomásmérőt is gyártanak.

A veszprémi Nass Magnet Hungária Kft.-nél Szijjártó Péter miniszter átadta a 450 milliós beruházásról szóló okiratot Patrick Müller ügyvezető igazgatónak, melyhez a kormány 225 millió forintot biztosított, és a fejlesztés 367 munkahelyet érint. Elhangzott, 12 ezer munkahelyet tekintve 50 milliárd forint értékben 48 beruházás zajlik Veszprém megyében, melyhez a kormány 18 milliárd forintot biztosít. Georg Kreiner, a luxusautókba mágneses tekercseket gyártó társaság felügyelőbizottságának elnöke a minőség, az innováció, a kreativitás jelenőségét emelte ki.

Szijjártó Péter kiemelte, büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország hatékony, sikeres válaszokat talált a járvány okozta nehézségekre Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szijjártó Péter az átadásokon a kihívások időszakának nevezte a járvány miatt az elmúlt másfél évet. Azt mondta, a sikeres egészségügyi védekezéshez szükség van saját maszk- és lélegeztetőgép-gyártásra, oltóanyag-előállításra, teherszállító repülőgépre. Meg­jegyezte, büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország hatékony, sikeres válaszokat talált a nehézségekre. A nemzeti célok apropóján kiemelte az 5,5 millió beoltott embert, miután a közösségi életet korlátozó intézkedések döntő többségét fel lehetett oldani, illetve az év végére kitűzött 5,5 százalékos gazdasági növekedést. Ha ez megvalósul, a magyar családok a jövő év elején visszakapják az idén befizetett szja-t.

 

Ezért sokat kell dolgozni, küzdeni,

különös tekintettel az új világgazdasági korszakra, a rendkívül kiélezett nemzetközi gazdasági versenyhelyzetre, melyből azok kerülnek ki győztesen, akik beruházásokat tudnak megnyerni. A miniszter szavai szerint döntő szerepe van a járvány miatt elveszett munkahelyek pótlásának, mely kulcskérdés a pandémia gazdasági hatásainak kezelésében. Ebben a magyarok jobban állnak, mint a többi európai ország, köszönhetően a beruházásösztönzési programnak.

– Nálunk a többi európai államhoz képest jóval kevesebb vállalatnak kellett bezárnia, és ma már 43 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve – hangsúlyozta.

Ovádi Péter szerint büszkék lehetünk a vállalatokra, mert munkát adtak az embereknek, majd szólt a teljesen megújult, járdával gyarapodott Pápai útról, mely „köldökzsinór” az ottani cégeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!