A szabadságolás szabályai: A munkaadó felelőssége, hogy kiadja dolgozóinak

Éves szabadságát minden munkavállalónak az adott esztendőben meg kell kapnia, fizetett, pihenésre használható napok formájában. Pénzzel megváltani nem lehet. Ám van öt nap, ami bizonyos feltételekkel átvihető 2022-re. Ennek szabályaival az év vége közeledtével nem árt tisztában lenni.

Rimányi Zita

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Minden dolgozónak húsz nap alapszabadság jár évente. Ez növekszik a kor előre haladtával egy-egy nap pótszabadsággal. Például a 25. életév betöltésétől plusz egy nap jár, a 28. elérésétől már két nap, a 31. után három, a 33. után négy nap. Ez folytatódik tovább hasonlóképp, s a 45 év felettieknek már összesen harminc nap szabadság jár évente. Ez a maximum, összesen plusz tíz nap, ami így elérhető. Az tévhit, hogy e szempontból az számít az általános szabályok alapján, hogy az aktuális munkahelyén mióta foglalkoztatják a dolgozót. Ám vannak más pótszabadságok is. Például a 16 és 18 éves kor közötti foglalkoztatottakat plusz öt nap illeti meg. A gyermeket nevelőknek is járnak plusz napok: egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, három vagy több kiskorú esetében évente hét napot vehet ki mindkét szülő. A fogyatékkal élő gyermeket nevelőknek is jár a szabadság terén plusz előny. Apaszabadság is kérhető. A baba megszületése utáni két hónapban öt nap, ikreknél hét nap. Ha ezt igényli az édesapa, a munkaadója nem tagadhatja meg tőle.

Mürkl Mónika, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Veszprém megyei képviseletének vezetője azt is elmondta, hogy általában úgy beszélünk a szabadságról, hogy azt „kivesszük”. Holott a jogszabályok alapján a munkaadó kötelessége kiadni. A dolgozó hét napról dönthet, ha azt írásban 15 nappal korábban jelzi. S ahhoz is ragaszkodhat, ha akar, hogy évente egyszer a szabadnapokkal együtt két hetet egyfolytában pihenéssel töltsön. Persze az a legjobb – és sok helyen ez is a gyakorlat –, hogy a teljes szabadság esetében egyeztetnek minden dolgozóval. Bérrel, pénzzel megváltani viszont csak akkor lehet a szabadságot, ha – bármilyen okból, bármelyik fél kezdeményezésére – megszűnik a munkaviszony. Ilyenkor időarányosan kell kifizetni.

Az érdekvédő szerint év vége felé az szokott gondot okozni, hogy decemberre több szabadsága marad még a munkavállalóknak, de mindegyiküket egyszerre nem nélkülözheti egyszerre a legtöbb munkaadó. Ilyenkor tájékoztatása szerint megoldást jelenthet az a törvény biztosította lehetőség, hogy öt nap átvihető a következő évre, ha az év utolsó napjaiban, napján is szabadságot kap a dolgozó. Tehát a vízkeresztig csúsztatott pihenés, a szabadság kivétele megszakítás nélküli. S van még néhány rendkívüli eset, amikor meg lehet egyezni arról írásban – ha a dolgozó is akarja, ha főnöke is hozzájárul –, hogy a következő esztendő első negyedévében kapja meg idei szabadságának egy részét. Például, ha csak pár hónapja vették fel az adott céghez, ha még próbaidőn van, ha betegsége miatt jelentős időt töltött táppénzen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!