Szenteste miatt rövidített nyitvatartást kérnek a bolti dolgozók

A kereskedelemben megalakult az ágazati párbeszéd bizottság hazánkban is. Azt, hogy ez mekkora előrelépés a boltokban dolgozóknak, nyugati példák mutatják. Arra is van esély, hogy már idén teljesítsüljön az eladók régi vágya, és ők is korábban elkezdhetik a karácsony megünneplését.

Rimányi Zita

Október 11-én hivatalosan is megalakult az új ágazati párbeszéd bizottság, amelyben a kereskedelem területén működő munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek egyeztethetnek a szektort érintő kérdésekről – tájékoztatta lapunkat a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Veszprém megyei képviseletvezetője, Mürkl Mónika.

Szerinte ez nagy előrelépést jelent az üzletekben dolgozóknak, az eladóknak és más feladatokat végző kollégáiknak is. Ugyanis például Ausztriában hasonló fórumokon tudtak megegyezni a felek minden érintettre vonatkozóan ágazati minimálbérekről, pluszkedvezményekről, juttatásokról, munkaidő-korlátozásokról, és a tárgyalások könnyebben vezetnek eredményre, ha csak egy gazdasági terület speciális, sajátos körülményeihez kell igazodni, hiszen más-más szektorra más gyakorlatok jellemzőek.

Természetesen csak a jogszabályban rögzítetteknél kedvezőbb feltételekben állapodhatnak meg a tárgyalófelek, és hazánkban a kereskedelemre vonatkozóan még csak épp hogy megkezdődött a párbeszéd az említett bizottságban. Ám az már az erről szóló hírekből kiderült, van esély arra, hogy idén a boltok alkalmazottai is hamarabb elkezdhetik a karácsony megünneplését. Az eladók azt szeretnék, ha ezúttal december 24-én csak délig tartanának nyitva az üzletek, és így hamarabb hazaindulhatnának, korábban lehetnének együtt családjukkal szentestén, azért is, mert ez a nap idén péntekre esik, ráadásul a normál munkarendben foglalkoztatottaknak pihenőnap lesz, már december 11-én előre ledolgozzák. A KASZ képviseli álláspontjukat e téren is, és bízik benne, hogy a kereskedelemben egyetlen munkáltató sem fog kötelező védőoltást előírni a munkavállalói számára. Ha valamelyik mégis így tenne, akkor a szakszervezet szerint azzal párhuzamosan azt is elő kellene írnia, hogy vásárlóként se lehessen oltási igazolvány nélkül az üzletei területére lépni. Hiszen a vevők és az eladóként dolgozók ugyanolyan védelmet érdemelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!