Agrárdigitalizáció

2021.12.10. 19:00

Zirci hallgató az Agrovirtus győztes csapatában

Nemzetközi mezőnyben, több mint száz induló közül bizonyult legjobbnak a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának hallgatói csapata az Agrovirtus országos digitális agrármenedzsment-versenyen. A sikerből a zirci Torkos Marcell alaposan kivette részét.

Rimányi Zita

Forrás: Széchenyi-egyetem, Májer Csaba József

A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karát képviselő „Óvári Gazdászok” több mint száz csapat közül bizonyult a legjobbnak az Agrovirtus digitális agrármenedzsment-versenyen. Az eredmény az innovációt és a modern agrármegoldásokat előtérbe helyező intézmény gyakorlatorientált képzési színvonalát jól tükrözi. A megmérettetés során a hallgatók piaci környezetet szimuláló feladatokat oldottak meg, s ennek segítségével válaszoltak az agrárdigitalizáció jelentette kihívásokra. A verseny rangját mutatja, hogy idén már húsz ország fiataljai küzdöttek a győzelemért, amelynek során valós agrárvállalatok problémáira kellett lehetséges megoldásokat kidolgozniuk. A legjobb tíz csapat bejutott a döntőbe, ahol a mosonmagyaróvári kar hallgatói végeztek az első helyen, és nyerték el az egymillió forintos fődíjat.


A csapat tagja volt a zirci, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök alapszakos Torkos Marcell. „Az összes előadás közül a legéletszerűbb, gyors megtérülésű, valós piaci igényeket kiszolgáló ötlettel álltunk elő. Ezt értékelte a zsűri az első hellyel” – mondta.

A legjobb mezőgazdasági fejlesztés ötletét mutatták be. A Széchenyi István Egyetem győztes csapata, a felvétel jobb szélén Torkos Marcell
Forrás: Széchenyi-egyetem, Májer Csaba József

Kiemelte, olyan innovatív ötletet kerestek, ami a mai piaci környezetben valós sikerrel kecsegtet, ezért választották az áfonyatermesztést. Tervükben az öthektáros területről betakarított gyümölcsöt a cég maga dolgozza fel, méghozzá liofilizálással. Az eljárás lényege, hogy a liofilizáló gépben mínusz negyven fokra hűtik le az áfonyát, vákuumot képeznek, ennek hatására úgy távozik a nedvesség, hogy a beltartalmi érték nem sérül. Így hosszú ideig eltartható, egészséges élelmiszert tudnak előállítani.


A csapattársak, Koncz Bátor Menyhért, Stencinger Dávid és Zsebő Sándor megerősítették, az általuk végzett piackutatás szerint gyakorlatilag nincs az a mennyiség, amit ne venne fel a piac, olyan keresett termékről van szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!