Termelői összefogás

2022.02.01. 06:50

BalatonBor: Magas minőség, egységes megjelenés

Tizenkilenc mintából tizenhét megkapta a BalatonBor minősítést a szakmai zsűritől, és elnyerte a kitüntető címet. Az olaszrizlingből készült, kiváló és egységes minőségű, illetve megjelenésű borból a tervek szerint százezer palack kerülhet az üzletek polcaira, hangzott el az idei első bírálaton, Szentantalfán, a Dobosi Pincészet Birtokközponton a minap.

Kovács Erika

Az idei első bírálat Szentantalfán, a Dobosi Pincészet Birtokközpontban

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Dobosi Győző, a BalatonBor projektvezetője méltatta a Balatoni Kör és Rizling Generáció közös termékét, melyből a hetedik évjárat készül. Ez a bor termelői összefogáson alapul, és a magas minőség, valamint az egységes megjelenés miatt meghatározó szerepet tölt be a balatoni borászatban, a gasztronómiában, illetve az idegenforgalomban.

Egy könnyű, gyümölcsös, friss, de fajtajelleges olaszrizling, melynek minden vendéglátóegységben ott a helye. Ilyen céllal is készült, legyen szó lángosos helyről vagy nagyobb étteremről. Ha valaki meglátja az egységes címkét, egyfelől tudja, hogy minősített borról van szó, másrészt tudja azt is, hogy milyen borra számítson. Nagyon jól párosítható ételekhez, de könnyedsége miatt beszélgetéshez is kiváló. 

Elmondta továbbá, az idei első bírálaton 14 borászat 19 olaszrizling bora versenyez a BalatonBor címért. -Száraz, de jó évjáratnak mondhatjuk a 2021-es évet, bízunk a jó borokban, hogy minél több minta megkapja az említett minősítést, fogalmazott.  A kérdésre, hogy miért érdemes elkészíteni az említett bort, Dobosi Győző, aki a Balatoni Körben és a Rizling Generációban is meghatározó szerepet tölt be, azt mondta, a Balatonon a minőség soha nem volt annyira fontos, mint most, és ennek a szintjét meghúzni közös érdek. A Balaton borából még nem sikerült annyit készíteni, ami ne fogyott volna el a következő évjáratig, náluk is egyre több készül belőle évek óta. Ez a többi pincénél is jellemző, 2022-ben az a céljuk, hogy még több kisebb és nagyobb pince beálljon a márka mögé, és együtt átlépjék a bűvös 100 ezer palackot az éves mennyiséggel. Azt tapasztalják, hogy évről évre egyre jobb minőségű, egységesebb stílusú borok készülnek, és a bírálaton egyre többen válnak jogosulttá arra, hogy ezt a bort palackozzák. A környékbeli vendéglátósok pedig, akik eleinte nem igazán értették ezt a koncepciót, már arról beszélnek, hogy hamar elfogynak ezek a borok, mert egyre népszerűbbek. -Azt gondolom, hogy ez is egy nagyon jó formája a Balaton és a balatoni borok kommunikációjának, hangsúlyozta Dobosi Győző.

Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus, az origorendszer, (ez alapján történik a minősítés) és a BalatonBor védnöke kiemelte, a Balaton egységes bora nagyon kellemes, könnyű és tiszta, ami megfelel az olaszrizling elvárásainak. Eszerint nem túlzóan illatos, de kerek, selymes és friss. Utalt rá, úgynevezett origó rendszer alapján kóstolják a nedűket, melynek előnye az is, hogy visszajelzést ad a borásznak. -A kezdetekhez képest elképesztően nagy a fejlődés, fogalmazott a neves borakadémikus. Hozzátette, a nedűt nagyon fontosnak tartják a borászok is, mert egységes. Gyukli Krisztián borász, pincetulajdonos felidézte, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció egy mederbe terelte a termelők gondolkodását, mellyel hétköznapi, könnyű, citrusos, zöldalmás jellegű, nagyon szép sav és cukor aránnyal rendelkező, hétköznapi, úgynevezett jó ívású bort készítettek. A mostani minták nagyon egymás mellett állnak, mint a 19 kiváló, csak nagyon apró különbségek adódnak. Ez amiatt is említésre méltó, mert az ültetvények távol találhatók egymástól, így az északi és a déli parton egyaránt fekszenek, a szőlőt pedig vulkanikus, illetve lágyabb talajon is termesztik, mégis azt lehet látni, hogy teljesen hasonló stílusban gondolkodnak a termelők.

Mint ismert, a BalatonBor az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon. Bárki elkészítheti, aki megfelel a szabályzat feltételeinek. A bor gondolata 2014-ben fogalmazódott meg néhány balatoni borászban, és a következő évben meg is született a bormárka. A tó környékének jellegzetes szőlőfajtájából, az olaszrizlingből készülő jó ivású borok csak akkor jelenhetnek meg a BalatonBor égisze alatt, ha a meghatározott szakmai kritériumoknak megfelelnek, az elbírálást pedig 2017 óta a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság végzi. A borok az indulás óta jól azonosítható arculattal, a Balatonra jellemző színvilággal jelennek meg, a 2020-as új címkék bevezetése óta pedig még több jelzés utal az adott bort készítő pincészetre, miközben az egységes megjelenést is megőrizték. 

A következő bírálatokra márciusban, majd júniusban kerül sor, szintén Szentantalfán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!