Kert

2022.03.08. 21:00

Magbörzét és oltóvessző cserét tartottak Barnagon

A Mindenegyüttmegy Egyesület szervezésében idén is megrendezték a magbörzét. A nagy érdeklődéssel kísért összejövetelen szakmai előadásokkal is várták az érdeklődőket a faluházban.

Molnár Sándor

Forrás: Molnár Sándor/Napló

Az országos fesztivált is szervező Mindenegyüttmegy Egyesület tagjai közül sokan leköltöztek a Balaton-felvidékre már évekkel ezelőtt. Megalapították a Hideg-hegyi Menedéket és többek között az a céljuk, hogy helyi programokat is szervezzenek. Sikeresen pályáztak az EKF 2023 projektnél egy programsorozatra, amelynek kezdő rendezvénye a március 6-ai Barnagi Magbörze volt. 

 

 

– A magbörze lényege az számomra, hogy tudunk úgy is gazdálkodni, hogy nem szorulunk rá külső erőforrásokra. Képesek vagyunk mi is a növények magját „megfogni”. Ennek a módját tudták a régiek, és ezt a tudást, ennek a kultúráját szeretnénk visszahozni, hogy az emberek otthon ültessenek növényeket és fogják meg azok magját – mondta el Csatlós Regina a Mindenegyüttmegy Egyesület elnöke. Véleménye szerint mindenképpen érdemes abba az irányba elmenni, hogy az általunk nevelt növények magját megtartjuk, és ha évről-évre visszaültetjük őket, akkor egyre jobban alkalmazkodnak az adott talajhoz és klímához. 

 

 

– A mai éjhajlati válságban, amely az egész világot érinti, ez egy eszköz lehet, ami segít túlélni – hangsúlyozta. 

 

 

A barnagi magbörzére zömében helyi termelők hoztak magokat, virágokat, oltóvesszőket és házi finomságokat. A faluházat megtöltötték az érdeklődők, akiket szakmai programokkal is vártak. A gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen kovácsoltvas szerszámokat készítő Kovács Péter előadása mellett, Őry Barnabás biokertész osztotta meg tapasztalatait arról, hogy hogyan lehet heti három órában egy család zöldségellátását biztosító kertet létrehozni és gondozni. Természetesen a tájfajta magok „fogásához” is kaptak hasznos tanácsokat a résztvevők, akik megkóstolhatták a  Mindenegyüttmegy Egyesület tagjai által, termelői alapanyagokból készített süteményeket és szendvicseket.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!