Verseny

2022.05.08. 16:00

Sümegi lett a legjobb pálinka

A megyeháza Szent István termében rendezték meg a II. Sólyi Balaton-felvidék, Bakony-régió, Veszprém Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny ünnepélyes eredményhirdetését.

Juhász-Léhi István

Kaptur József Szent István Pálinka Lovagrend Sóly kardőr, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Horváth Ágnes Balatoni Borrégió Gizella Királyné Női Borrend kancellár, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Győrfi Bertalan Szent István Pálinka Lovagrend Sóly elnök-nagymester, Kapturné Bíró Anna Szent István Pálinka Lovagrend Sóly alelnök

Forrás: Nagy Lajos/Napló

Ovádi Péter országgyűlési képviselő, mint a Szent István Pálinka Lovagrend Sóly nagykövete is köszönetet mondott. Elmondta, amikor három esztendeje megalakult lovagrendük, ők sem gondolták, hogy 2022-ben itt, a Szent István Teremeben ünnepelhetnek egy nemzetközi versenyen. Mint baráti közösség azt szerették volna megmutatni, hogy milyen szép település Sóly, és milyen csodás helyen élhetünk. Az pedig igazi kuriózum, hogy a pálinkára, mint hungarikumra a Gizella napokon is feltudták hívni a figyelmet, hiszen így ez a verseny is része Veszprém kulturális életének. 

A vendéglátó város képviseletében Porga Gyula polgármester elmondta, jövőre egy nagy európai eseménynek lesz a házigazdája a város, és amikor megfogalmazták pályázatuk alapvetéseit egyértelmű volt; Veszprém nem egyedül szeretné az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programot elnyerni, hanem a térséggel közösen, amely gazdag történelmi és kulturális tradíciókat tudhat magáénak. Mindemellett csak alulról építkezve, és csak a helyben meglévő kis- és nagyobb közösségekre alapozva. Ugyanakkor mindehhez elengedhetetlen a minőség és az is, hogy nemzetköziek legyenek. A lovagrend egyik alapvetése ugyan ez: egy közösséget kell létrehozni, mert rossz egyedül.

Kaptur József, Sóly polgármestere azzal kezdte, hogy megtiszteltetés számukra a Szent István Pálinka Lovagrend Sóly versenyük eredményhirdetését a Szent István Teremben tarthatja. Egyesületük megalakulásakor egyik céljuk a kulturált pálinka fogyasztás népszerűsítése volt.

Porga Gyula polgármester a verseny legjobb magán és bérfőzetett párlata díját adta át, amit a Gyenesei Pálinkárium Kajszibarack párlata nyert el. A verseny legjobb pálinkája díját Ovádi Péter országgyűlési képviselő nyújtotta át: a legjobb pálinka és egyben a Szent István Pálinka Lovagrend zászlós pálinkája címet a Sümegi Pálinkaház Birs Pálinkája érdemelte ki. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!