Kihívások a Covid-járvány után

2022.08.05. 11:30

Munkaerőhiány, energiaválság, bérköltségek: sok feladatuk van a fürdővezetőknek

A Covid19-járvány miatti sokk után ismét fel- ívelőben a turisztikai ágazat. Kántás Zoltánt, a Magyar Fürdőszövetség elnökét a vendégforgalmi tapasztalatok mellett a jelenlegi kihívásokról is kérdeztük.

Napló

Felvétel a pápai Várkert fürdőből

– Az egyik legnagyobb problémát a munkaerőhiány okozza, hiszen magas a szektorból a munkaerő-elvándorlás. Itt a legfontosabb feladat, hogy a szakképzett munkaerőt visszacsábítsuk az elkövetkezendő időszakban. Szintén kihívást jelent a 25 év alattiak személyi­jövedelemadó-kedvezménye miatt keletkező bérfeszültség és annak kezelése – sorolta az ágazati szereplők előtt álló kihívásokat Kántás Zoltán, aki öt évre kapott bizalmat a Magyar Fürdőszövetség elnöki székében a közgyűléstől a közelmúltban. – A legfontosabb és legégetőbb probléma pedig a háború miatt kialakult energiaválság. A többi között ennek a megoldásán is dolgozik a fürdőszövetség a többi turisztikai érdekvédelmi szervezettel, illetve az illetékes minisztériumokkal karöltve, hogy az ágazat számára a lehető legelőnyösebb megoldás szülessen – hangsúlyozta. Kántás Zoltántól megtudtuk, a szövetség tovább erősítette lobbitevékenységét annak érdekében, hogy a hazai fürdők működőképességük megőrzéséért támogatásokat, kedvezményeket kaphassanak. Az elnök beszélt arról is, hogy a pandémiás helyzetben az önkormányzati tulajdonban lévő fürdők egy rájuk is vonatkozó rendelet miatt nem emelhettek áraikon. – Két éven keresztül az egyéb üzemeltetési és bérköltségek növekedése mellett az áremelésből származó magasabb bevétellel nem számolhattak a komplexumok. Június 1-jétől lehetett ismét árat emelni, amivel több fürdőben is éltek. Úgy látjuk, a vendégek ezt az árnövekedést elfogadták – tudtuk meg Kántás Zoltántól. 

© Cseh Gábor
Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke

– A járvány miatti korlátozások eltörlése után a magyar fürdőkben visszaállt a 60–40 százalékos arány a belföldi vendégkör javára – erről is beszélt a fürdőszövetség elnöke. – A külföldiek között a cseh vendégkör a legjelentősebb, őket követik a német nyelvterületről érkezők, valamint a szlovákok. Egy kis csökkenés megfigyelhető az itt-tartózkodás tekintetében, de az átlagos, három éjszakás tartózkodás így is megmaradt. Úgy gondolom, hogy a közfürdők népszerűsége nem csökkent, sőt, egyre népszerűbbek mind a belföldiek, mind a külföl­diek körében. Ahhoz, hogy ez ne változzon, mindenképpen szükség van arra, hogy magas minőségű szolgáltatásokkal várják a fürdők a vendégeket. Így tudják ugyanis garantálni, hogy a vendég elégedetten távozzon és legközelebb is szívesen jöjjön az adott fürdőbe – fogalmazott az elnök. Hozzátette: – A foglalás és az utazás közötti időszak rövidebb, mint korábban, kevésbé terveznek előre a pihenésre vágyók. Szerencsére ez a nyári forgalmi adatokat jelen állás szerint nem érinti negatívan. 
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja. Júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekordévet. Júniusban négymillió vendég- éjszakát rögzítettek a hazai szállásadók, ami 50 százalékkal magasabb, mint a tavalyi érték. A belföldiek 15 százalékkal, a külföldiek háromszor több vendégéjszakát töltöttek el, mint tavaly. A nyár első hónapjában a vendégéjszakák csaknem egynegyede köthető Budapesthez, változatlanul a Balaton térség szálláshelyei a legnépszerűbbek (28 százalék), ezt követi a Mátra–Bükk (7), Debrecen és térsége (6), Budapest környéke (5) és Bük–Sárvár (4 százalék). Szálláshelytípus szerint a szállodák (42 százalék) mellett a magán- és egyéb szálláshelyek (37 százalék) voltak a legkeresettebbek. 
Az idei év első 6 hónapjában 15,5 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami 2,5-szer több, mint a tavalyi év első fél évében mért eredmény. Így összességében csak 9 százalékkal marad el az első fél év teljesítménye a rekordévnek számító 2019 első fél évének eredményétől. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!