Egészséges termékek

2022.10.27. 11:30

Zsírsejtekkel valósította meg álmát a három elszánt vállalkozó

Gyermekkorunk álmai, vágyai legtöbb esetben szép emlékek maradnak csupán. Néha azonban beteljesülnek, és csak évtizedek múltán döbbenünk rá, hogy mekkora ereje volt az egykori gondolatnak, a kimondott szónak.

Tóth B. Zsuzsa

Tóbiás Róbert, Szabó Ákos és Goda Gábor gyermekkori álmát valósította meg mostanra

Fotós: Penovác Károly/Napló

Az ajkai Tóbiás Róbert és Goda Gábor már gyermekkorukban jó barátok voltak, akkor indult közös történetük. Az egykori Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóiként közös jövőt terveztek, az álmuk volt, hogy cégtulajdonosként egy egész vállalkozást vezetnek majd együtt. Az ehhez vezető utat a Kossuth iskolás kémiatanár, Rózsika néni tudtán kívül kezdte egyengetni. Gábor már akkor kitűnt kémiatudásával, és sorra nyerte a versenyeket, az útja a vegyészmérnöki diplomához vezetett. Robi közlekedést tanult és logisztikusként végzett, de Ausztriában találta magát a vendéglátóiparban. Teltek az évek, barátságuk nem szakadt meg, és a gyermekkori cél még mindig ott lebegett a szemük előtt. Tudták, hogy annak eléréséhez a kezükbe kell venniük az irányítást.
Vallották már akkor is, hogy rengeteg ötlet, felismerés vagy fantáziálás tarkítja a mindennapokat, csak ki kell választani a legérdekesebbet.
Miután mindketten gyűjtöttek tapasztalatot az étrend-kiegészítők gyártása terén, végül harmadik társukkal, Szabó Ákossal, hátrahagyva mindent, belevágtak egy vállalkozásba.
– A fő cél és motiváció mindig az, hogy valami olyat hozzunk létre, amivel egészségünket fejleszteni tudjuk. Nálunk gyakorlatilag minden ehető, vagy ha nem az, majd az lesz. A modern kori egészségkutatási adatok szerint szinte népbetegség az ásványi anyagok hiánya. Ennek a kezelése viszonylag egyszerű: ásványi anyagot kell fogyasztani. Azonban nem mindegy, hogy mit és milyen formában. Hiszen a vakolat is kalcium, a mészkő szintén, akárcsak a gipsz. Mégsem használjuk őket kalciumpótlásra. Ahogy vasszöget sem rágcsálunk vashiány ellen. Itt jött a kérdés, hogy akkor mégis mi lenne a legjobb megoldás az ásványianyag-pótlás megoldására. A válasz ott van a természetben, amely mindezt megoldotta már évezredekkel ezelőtt. Nekünk csak észre kell venni és felismerni. Így jutottunk el például a természet egyik legerősebb szerves kelátképzőihez, a huminsavakhoz is. Ezek azok a vegyületek, amelyek többek között gondoskodnak arról is, hogy a szervetlen ásványi anyagok, kövek a növények számára felvehető szerves formába, úgynevezett kelátba kerüljenek – emlékezik Róbert.
Eleinte hosszú estéken át alig pár eszközzel dolgoztak, sokszor ingyen is akár, hogy új partnereket szerezzenek az induláshoz. Aztán melléjük állt a szerencse, Várpalotán kialakíthattak egy étrend-kiegészítő gyártására alkalmas üzemet, ahol végigkísérhették a folyamatot a receptúra fejlesztésétől a csomagolt késztermékekig. Az elképzeléstől a valóságig. Ma már külföldi partnereik vannak, miközben nagyot léptek előre a speciális hatóanyagok kutatása, ​fejlesztése terén is. Persze nem volt ilyen egyszerű a történet, számos nehézséggel találták szemben magukat.
– A legnehezebb az időbeosztás volt, és az ma is. Minden két nap közé kellene egy harmadik. Rengeteg az ötlet, a megrendelés. Nagy fejtörést okoz, hogy minden időre kész legyen és ütemesen haladjunk. A nehézségeket talán nem is éljük meg azoknak, mert előbb megoldjuk, mint hogy gondot jelentenének. Előfordul, hogy egy nehezebb fejlesztésbe fogunk, ami nem sikerül elsőre vagy másodszorra, esetleg századszorra sem. De a kérdés soha nem az, hogy meg tudjuk-e csinálni, csak az, hogy mikor – szögezi le Gábor.
Több „varázslatot” is csinálnak a fiúk. Ma már képesek kivonni a talajból azt a frakciót, amely az életért felelős. Az anyagot, amely összeköti az élettelent az élővel, és amely nélkül a mai fejlett életformák nem jelenhettek volna meg a Földön. Ezt az anyagot az egészség szolgálatába állították. ​Másik specialitásuk, hogy ultrahangos eljárással készítenek speciális kivonatot gyógygombákból, gyógynövényekből. Magyarországon élen járnak a liposzómás termékek fejlesztése és készítése terén is. A hatóanyagokat olyan zsírsejtbe zárják, amelynek felépítése teljesen megegyezik az emberi sejtekkel. A 20–100 nanométeres sejtek szinte bárhová eljutnak a szervezetben, és könnyen felszívónak. Ezt a tulajdonságukat a vitaminok, ásványi anyagok vagy egyéb speciális anyagok szervezetbe juttatására használják.

20221012 Várpalota Draconic Technology Kft. vezetői, Szabó Ákos biomérnök, Tóbiás Róbert üzemvezető, Goda Gábor vegyészmérnök  Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló
Fotós: Penovác Károly/Napló

– Igazából még nem volt időnk azon gondolkodni, hogy milyen szerencsések vagyunk. De ha megállunk egy pillanatra és végiggondoljuk az utat Ajkától a nemzetközi piacig, azt mondjuk, hogy egyszerre nagyszerű és hihetetlen. Olyan, mintha tegnap lett volna, hogy a nyári szünetben még az utcákat jártuk késő este, és azon aggódtunk, hogy mindjárt szeptember lesz újra. Mindig tudtuk és terveztük, hogy valami nagyot fogunk alkotni. Megtettünk ezért mindent, apránként, lépésről lépésre – mondják. Ha tanácsot adhatnának egykori önmaguknak, azt mondanák, amit tettek is: hogy legyen céljuk. – Azzal ne törődjünk, hogy mi az, ami miatt nem lehet megvalósítani. Csak csináljuk. Akkor is, ha még nem tudjuk, minek hol lesz a helye. Menjünk előre, tervezzünk és tegyünk meg mindent, amire csak lehetőségünk van. Vegyük észre azt, ragadjuk meg. Mert ha kell valami, akkor csináld magad. Ha nem kell semmi, akkor bízd másra. Mindenki azt tegye, amihez ért. Mára ezek nálunk szállóigék, amelyek tartalmát útközben értettük meg igazán – vallja a csapat, amelyben ma már heten dolgoznak azon, hogy a legjobb minőségű alapanyagokból készült speciális összetételű termékeket készíthessék. Közben folyamatosan új ötleteken törik a fejüket, olyanokon, amelyekkel az emberiség életét és a jövőnket szebbé, jobbá tehetik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában