Átlagkereset

2023.02.06. 19:00

Az országos átlagnál 11 százalékkal kevesebbet kerestek a Veszprém vármegyeiek

A nettó átlagkereset – adókedvezmények nélkül – mintegy 300 ezer forint volt tavaly az év első háromnegyedében Veszprém vármegyében a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Napló

Átlagosan a budapesti székhelyű szervezeteknél dolgozók keresték a legtöbbet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek a legkevesebbet, írták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék 2022. I–III. negyedév című kiadványában. Veszprém vármegye a középmezőnyben szerepel az átlagkereseteket tekintve. Országosan a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 504 ezer forint volt, az adókedvezmények nélküli nettó átlagkereset 335 ezer forint. Hozzátették, a bruttó és a nettó átlagkeresetek – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – országosan egyaránt 17 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit, a fizetések mindenhol emelkedtek. Veszprém vármegyében a bruttó átlagkereset 449 ezer, a nettó átlagkereset 299 ezer forint volt tavaly, mindkettő 15 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Az elemzésben kitértek arra is, a bruttó keresetek a versenyszférában 447 ezer forintra, a költségvetési szférában 456 ezer forintra emelkedtek a vármegyében. Az átlagbér a fizikai foglalkozásúaknál 16, a szellemieknél 14 százalékkal nőtt, így az előbbiek átlagosan bruttó 361 ezer, az utóbbiak 568 ezer forintot kerestek. Nemzetgazdasági áganként a legalacsonyabb bérek (nettó 200 ezer forint fő/hónap) a vendéglátásban, a legmagasabb (415 ezer forint fő/hónap) keresetek az úgynevezett információ és kommunikáció ágazatban voltak, amelybe a média mellett a távközlési cégek és az IT-szektor is beleértendő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!