2025.03.27. 07:30
Mi már tudjuk, mikor indul el az első hajó a Balatonon
A napokban megkezdődik a balatoni hajózási szezon. Az első hajó idén is Fonyódról indul Badacsonytomajra.
A 179. hajózási szezon indul idén a Balatonon. Ez alkalomból az első hajó fogadására készülnek Badacsonytomajon.

Fotó: Bahart
Pénteken érkezik az első hajó
Március 28-án, pénteken 9.30-kor a hagyományok szerint a badacsonytomaji kikötőbe érkezik Fonyódról az első hajó, a Tomaj katamarán. A kikötőben Hartai Béla polgármester mond köszöntőt, ropja a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes, és badacsonyi borokat is bemutatnak az ünnepségen több helyi borászat részvételével.
Az együtt ünneplők a program keretében és a sikeres szezon reményében megkoszorúzzák a Balatont Fonyód és Badacsony között. Tavaly a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járataira 857 ezer utas váltott 2,2 millió jegyet, amellyel rekordot döntött a társaság. A hajózási szezon kiemelkedő eredménye részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhető. A legkedveltebb járatok 2024-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalak voltak, amelyeken az új, nagy népszerűségnek örvendő katamaránok is közlekedtek.