2025.04.23. 21:04
A jó bor ünnepe: elkezdődtek a Szent György-hegyi napok
A kisapáti Fischer birtok adott otthont a 30. Szent György-hegyi napok megnyitó ünnepségének szerdán délelőtt. A bor és a térség szépsége vetekszik Toszkána és Provence adottságaival.
A bor, a szőlészet-borászat került a középpontba a Szent György-hegyi napok jubileumi eseménysorozatának megnyitóján.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A bor elválaszthatatlan a Szent György-hegytől
Marton József, a Szent György-hegy-Csobánc hegyközség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a 32 évvel ezelőtt útjára indított rendezvényt immár 30. alkalommal szervezik meg, az esemény csak a járványt ideje alatt maradt ki. Megköszönte az önkormányzatok, borászok segítségét.
– 1993-ban indult a rendezvénysorozat, két olyan kolléga is itt van most, akik már az első ünnepen is jelen voltak rajtam kívül: Tóth János Zoltán és Kulka Gábor – mondta az elnök.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa
Latorcai Csaba parlamenti államtitkár a rendezvényt megnyitva tolmácsolta a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, az esemény fővédnöke üdvözletét.
– Tegnap emlékeztünk meg a Föld napjáról, a fenntartható gazdálkodásra felhívva a figyelmet. Itt, a Szent György-hegyen és térségében nem kell elmagyarázni senkinek, hogy mit jelent a fenntartható gazdálkodás. Itt azt több ezer éve űzik, már a rómaiak idejében fantasztikus szőlészeti, borászati kultúra volt itt, sőt, ők is a keltáltól vették át azt a kultúrát, amely valójában nem szigorúan vett mezőgazdasági gazdálkodású tevékenység, hanem valódi kultúrát ad. Magyarország kormánya támogatja az agrárgazdaságot és különösen a szőlészetet, borászatot. Most, az áttörés évében is számtalan pályázati és egyéb támogatási lehetőség nyílik a szőlészek, borászok számára. 2027-ig a kormány több mint 5400 milliárd forintot biztosít a mezőgazdaság számára, 40 pályázati konstrukción keresztül. A forrás több mint nyolcvan százalékát magyar adófizetői pénzekből biztosítjuk, csak húsz százalékot ad az Európai Unió. Önök, akik szőlészettel, borászattal foglalkoznak, tudják, hogy az unió és a vezetői nem érdekeltek a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában. Abban, hogy az agrárgazdaság, a szőlészet, borászat fejlődjön. Nem segítik, hogy öles léptekkel haladjon. Ők abban érdekeltek, hogy az unió alapító országainak mezőgazdasága fejlődjön. Felháborítónak tartjuk, hogy most Ukrajnát minden szabályt sutba dobva akarja az unió felvenni a tagállamok közé. Legyünk tisztában azzal, hogy ez mit jelent a magyar mezőgazdaság számára. Mindazok a források, amelyek eddig, ha csak töredékesen is, de eljutottak a magyar gazdákhoz, nem Közép-Európa országait fogják erősíteni, hanem mindent Ukrajna újjáépítésére fordítanak. Ezért is fontos megkérdezni az embereket, hogy akarják-e, hogy a magyar gazdáknak járó források az ukrán gazdákat gyarapítsák az erőltetett csatlakozás esetén. A mezőgazdaság, a szőlészet-borászat számos kulturális lehetőséget hordoz magában. Itt körbenézve mondhatjuk, hogy ez nemzetközi mércével mérve is a világ egyik legcsodálatosabb környéke. A biztonságot, békét sugározza minden idelátogatónak. Mi segíteni kívánjuk nemcsak az agrárágazaton keresztül, hanem az idegenforgalmi, turisztikai, kulturális támogatásokkal az itt élők mindennapi boldogulását – mondta az államtitkár, és kiemelte a Kisfaludy program újabb lehetőségeit, amelyeket 2025-ben a kormány biztosít többek között az itt élők számára.
Beszámolt arról, hogy Navracsics Tibor nyilvánosságra hozta, hogy a kormány számos kiemelkedő balatoni, Balaton környéki beruházás indításáról döntött, amelyektől az idegenforgalom további erősödése várható.
– Megteremti a kormány a Balaton valódi körbevonatozhatóságát, annak keretében új sínpálya épül Balatonakarattya környékén. Döntöttek arról, hogy folytatjuk az északi part vasúti villamosítását, hogy minél gyorsabban, egyszerűbben utazhassanak vonattal a vendégek, Keszthelyig. Folytatja a kormány a vasútállomás-rekonstrukciós programot is. Amikor arról beszélünk, hogy a Balaton és azon belül is a Szent György-hegy mennyire fontos a magyar ember számára, akkor tudjuk, hogy az évszázadok óta beleivódott minden magyar ember gondolkodásába. Hiszen maga Jókai emlegette úgy ezt a térséget, hogy olyan a magyarok számára, mint az ókori görögöknek az Olümpusz környéke. A Balaton térségén belül a Badacsonyi borvidék, a Szent György-hegy a vidámság, a kikapcsolódás helye volt. Erről Jókai számos írást hagyott ránk. Azt szeretnénk, hogy azt az életérzést, amit ő is megénekelt, minél több honfitársunk megélhesse, ennek érdekében fejlesztjük a magyar agrárgazdaságot, a szőlészetet-borászatot, az idegenforgalmat. Különösen a balatoni térséget, a Badacsonyi Borvidék és a Szent György-hegy környékén. Hiszen a két hegy ikertestvér, és körülöttük ott vannak a kistestvérek Magyarország egyik ékszerdobozában. Közös erővel olyan termékké fejleszthetjük, mint az olaszok Toszkánát, a franciák Provence vidékét. Feladatunk nem elvinni e térség szépségét Európa számos vidékére, hanem Európát idehozni. Jöjjenek ide az emberek, nézzék meg. Fejlesszük együtt közös erővel. Ehhez nagyon jó lehetőségek az olyan kezdeményezésék, amint a Szent György-hegyi napok – mondta az államtitkár.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A rendezvény helyszínének háziasszonya, Vajda Magdolna elmondta, hogy a birtok 1996 óta van jelen a hegy életében. 50 hektáron gazdálkodnak, de jelen vannak Ausztriában is egy pincével. Reményét fejezte ki, hogy a hegy kisapáti oldaláról legközelebb már több gazda viszi megméretni borát a program keretében.
Kulka Gábor, a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság titkára emlékezett Csanda Elekre, akinek szintén szerepe volt a Szent György-hegyi napok elindításában. Szólt arról, hogy a megnyitót követő borversenyen ezúttal 116 bor méretik meg négy bizottság előtt.
Beke Zsolt atya méltányolta, hogy már harminc éve megrendezik a gazdák a programot, amely értékes a borászok és a vendégek számára egyaránt.
Az ünnepség borversennyel és zarándokúttal folytatódott.
A következő napokon
- ínyencrandevú,
- kiállítás megnyitó,
- a borutak bejárása,
- szabadtéri szentmise,
- borszentelés szerepel a programok között.