2025.04.25. 10:30
Berobban a palántaszezon a hétvégén a Bakonyban
A zirci piacon idén először most szombaton válogathatunk többféle kiültetni való zöldség között. Berobban a palántaszezon a Bakonyban is. Négy őstermelő is hoz a vásárba paradicsom- és paprikapalántákat, más elültetni valót, például fűszernövényeket.
A zirci piac Ervin napján is szokás szerint 8 és 12 óra között várja a bakonyi kisváros központjában található fedett vásártéren azokat, akik közvetlenül a helyi termelőktől, kézművesektől szeretnének vásárolni. Bőséges választékra számíthatunk, már palánta is számos akad majd a kínálatban, az ajándéktárgyak, egyéb portékák között. Paradicsompalánta és paprikapalánta – válogathatunk többféle között.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
Már a húsvét előtti tavaszi piacnapokon is a szokásosnál több árus várta a vásárlókat Zircen és a látogatói forgalom is nagyobb volt a szokásosnál. Ezúttal 17 árus, őstermelő és kézműves rakja ki majd szombaton terményeit, termékeit az asztalokra. Válogathatunk a virágok, a kézműves alkotások, a házisütik, a húsáruk, a kosarak, a sajtok és a mézek között is. A könyvmolyok pedig – ahogy eddig is – az ingyenesen elvihető kötetek között találhatnak maguknak kincseket.

Fotó: Rimányi Zita/Napló
Palánta bőven lesz a zirci piacon
Négy őstermelő is hoz palántát most szombaton, április 26-án délelőtt a piacra:
- Békefi József Zirc-Tündérmajorból,
- Jandala Attila Zircről, Nagyesztergárról,
- Szilágyi Viktor Lókútról,
- és az Ördöglakat Kisgazdaság Pénzesgyőrből.
