gabona

2018.06.23. 14:00

Idén korábban kezdődött az aratás

Az aratás kezdetét hagyományosan Péter és Pál napjához, június 29-éhez kötjük, idén azonban az időjárás közbeszólt, így előbb láttak munkához a gazdálkodók.

Polgár Bettina

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Sövényházi Balázstól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Veszprém megyei elnökétől megtudtuk, a korábbi évektől eltérően idén két héttel előbb kezdődött az aratás.

– Ez annak köszönhető, hogy a gabonák nagyon előrehaladott állapotban vannak. A tavaszi, nyár eleji csapadékos időszak a növények fejlődésének kedvezett, az ezt követő szárazabb időjárás pedig az érést gyorsította. Remélhetőleg már megfelelően teltek a szemek, így nem lesz gond az úgynevezett hektolitersúlyokkal sem – magyarázta.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Mint mondta, megyénkben a múlt héten kezdték a próbavágásokat az őszi árpával. Mostanra már az árpa jelentős részét betakarították, valamint a héten a bíborheremag, illetve az őszi káposztarepce aratása is elkezdődött, az őszi búzának pedig várhatóan két héten belül látnak neki.

A NAK megyei elnöke hozzátette, azokon a területeken, ahol nagyon sok csapadék hullott, az őszi káposztarepce betakarítása akadályozott, hiszen van, ahol még szinte mocsaras a föld.

A termelők több mint 7 ezer hektáron vetettek őszi árpát, a legfontosabb gabonanövényből, az őszi búzából pedig csaknem 28 ezer hektárt. Ebben az évben jó közepes terméssel számolnak a gazdálkodók a búzát és a káposztarepcét tekintve – mutatott rá Sövényházi Balázs. Megjegyezte, a hozamot egyelőre nehéz megbecsülni, hiszen az időjárás akár táblánként is befolyásolhatta a termés menynyiségét.

– A lokális záporok, a zivatarok, valamint az erős széllökések miatt sok helyen a növények nagyon megdőltek. Ez nehezíteni fogja a betakarítást is, emellett termésveszteséget okoz, hiszen kihullhatnak a szemek – emelte ki.

Sövényházi Balázs megjegyezte, a gazdálkodók felkészültek a gépekkel a korábbi aratásra: a kombájnok és a szállítóeszközök rendelkezésre állnak. Hozzáfűzte, bíznak benne, hogy raktározási gondok nem merülnek fel, és az előző évekhez hasonlóan a szokásos helyen tudják tárolni a gazdák a gabonát. Ami azonban problémát okozhat, az a mezőgazdaságban is jelentkező munkaerőhiány.

Farkas András Veszprém megyei gazdálkodó ugyancsak megerősítette: a jelenlegi esős és viharos idő, amellett, hogy hátráltatja a munkákat, a termésben is kárt tesz.

Hozzátette, közepes hozamot jósol erre az évre, hiszen az időjárás az őszi és a kora tavaszi vetésű növényeknek nem kedvezett, viszont nagyon szép idén a napraforgó, a kukorica és a cukorrépa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!