Hőmérsékleti rekordok

2020.06.06. 11:00

Az utóbbi ötven év negyedik legszárazabb tavasza volt az idei

A sokévi átlagnál fél fokkal enyhébb és a szokásosnál jóval csapadékszegényebb időjárás jellemezte a tavaszi hónapokat.

Marton Attila

Forrás: pixabay

A március és az április egyaránt 1,7 Celsius-fokkal volt melegebb az időszakra jellemzőnél, a május azonban 1,6 fokkal hűvösebb volt az átlagnál – közölte érdeklődésünkre Kovács Győző meteorológus. Hozzátette, a repülőtéri állomás adatai szerint a márciusi középhőmérséklet 6,7 Celsius-fok volt, főként a hónap első és második harmada volt melegebb, míg a hónap végén a napi középhőmérsékletek négy-hat fokkal alacsonyabbak voltak az átlagnál. Március 22- én és 24-én gyengén havazott, sőt, utóbbi nap reggelén egy centiméteres hótakaró borította a tájat. Az áprilisi középhőmérséklet 12 fok lett a mérések szerint, ez a hatodik legmagasabb érték az 1970 óta jegyzett rangsorban.

A május hűvösebb volt a szokásosnál, amit jelez, hogy az átlagos hat nyári nap helyett mindössze egyet regisztrált a meteorológus: a hőmérséklet csak május 9-én lépte át a 25 fokot.

A tavasz során több hőmérsékleti rekord is megdőlt: március 31-én és április első három napján is az utóbbi ötven év legalacsonyabb hajnali minimum-hőmérsékleteit regisztrálta a meteorológus a repülőtéri állomáson. A hőmérő sorrendben mínusz 4,7, mínusz 3,9, mínusz 4,1 és mínusz 1,9 fokot mutatott. Május 13-án szintén új napi minimum-hőmérsékleti rekord született, aznap reggel 3 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála.

Kovács Győző kiemelte, a három tavaszi hónap együttes csapadékösszege kirívóan alacsony volt, az utóbbi ötven év negyedik legszárazabb tavasza volt az idei, a szokásos csapadéknak alig több mint hatvan százaléka (82 milliméter) hullott. Ráadásul januárban és februárban is a szokásosnál kevesebb volt a csapadék, így május végére már 86 milliméter lett az idei évi csapadékhiány. A tavaszi hónapok közül a március bizonyult a legcsapadékosabbnak, 41 milliméter esett, kicsivel több, mint a sok- évi átlag.

Április aszályos volt, alig 17 milliméter eső, a sokévi átlag fele hullott, de március 26. és április 13. között nem esett az eső. Májusban 24,4 milliméter csapadék hullott, a sokévi átlag 40 százaléka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában