Hadba áll a közútkezelő

2021.12.08. 18:16

Havazás, ónos eső miatt adtak ki másodfokú figyelmeztetést Veszprém megyére

Szerdán késő estétől az Alpokalján már kezdetben is havazás várható, míg a Dunántúl más részein havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre lehet számítani. Csütörtökön a hajnali órákra az ónos eső már a Dunántúl középső és keleti felére is kiterjed (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében 1 mm-t meghaladó (akár 5 mm-t megközelítő) mennyiség is lehetséges a késő délelőtti órákig - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

20201203 Veszprém. Ónos eső illusztrációk Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Mint írják, a csapadék halmazállapota ezt követően északnyugat felől nagyobb területen havazásba vált át. Összességében az Északnyugat-Dunántúlon 10 cm-t meghaladó (Alpokalján akár > 20 cm) hómennyiség is összegyűlhet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, ahogy azt tették az elmúlt napokban is. Nemrég egy rövid, közérthető videót is készítettek arról, hogy mi alapján és hogyan avatkoznak be a kezelésükbe tartozó útszakaszokon.

Az előrejelzések alapján a közútkezelő szakemberei és gépei is újra hadba állnak, mivel csütörtök hajnaltól a dunántúli megyékben várható változó mennyiségű ónos eső (tartósan és a legtöbb várhatóan Veszprém megyében), ami több helyen is havazásba fog átváltani. Erre elsősorban az észak-dunántúli és észak-magyarországi megyékben, valamint a hegyvidéki területeken kell számítani a közlekedőknek. A legtöbb hó, 10 centiméternél is több Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében várható.  Az Alpokalján akár a 20 centimétert is meghaladhatja a lehullott friss hó vastagsága.

A Magyar Közút arra kér minden, a várható ónos esővel és havazással érintett területen közlekedőt, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!