Tél

2021.12.09. 08:02

Káosz a havazásban Veszprém megyében, sorra történtek a balesetek

Gyönyörűen havazott a megyében csütörtökön hajnalban, amit ónos eső váltott fel kora reggel, délután pedig újra szakadni kezdett a hó.

Kovács Erika, Juhász-Léhi István, Polgár Bettina, Tóth B. Zsuzsa, Horváth Virág, Rimányi Zita, Molnár Sándor, Szijártó János

Forrás: Balogh Ákos/Napló

18.55 Keresztbe fordult az úttesten egy menetrend szerint közlekedő autóbusz az Ajkát és Úrkutat összekötő út 6-os kilométerszelvényénél - adja hírül a katasztrófavédelem. Mivel a jármű forgalmi akadályt okoz, a tizenöt utas gyalogosan folytatja útját. Az ajkai hivatásos tűzoltók érkeztek a mentési munkálatokhoz.

18.40 Mindössze 30-40  kilométeres sebességgel lehet haladni a 710-es számú elkerülőn, csütörtökön este Csajágnál, mert az út  havas, csúszós.

Forrás: Gáspár Ákos
Forrás: Gáspár Ákos

18.30 Veszprémben a körgyűrű a füredi kereszteződés-8-as út felé lépésben halad, van, ahol elakadt autó áll az út szélén. 

A burkolat havas, latyakos, csúszik. A hó továbbra is esik.

17.30 Veszprémben a körgyűrűn a Vámosi út felől a Füredi kereszteződés felé állnak a teherautók. Úgy tűnik, megindult a forgalom Nemesvámos felé. Lépésben halad a forgalom, közben Vámos irányából tűzoltók és rendőrök jöttek visszafelé, feltehetően az elakadt járműveket félrevontatták.

17.10 Az eső, majd ónos eső kora délután váltott át hóra Szigligeten. Az intenzív havazás nem tartott sokáig, 16 óra után el is állt, így a közlekedést sem befolyásolta különösebben. A magasabban fekvő pontok kifehéredtek, de az utak mindenhol járhatók, jobbára hókása borítja felületüket.

Forrás: Szijártó János/Napló
Forrás: Szijártó János/Napló
Forrás: Szijártó János/Napló
Forrás: Szijártó János/Napló

17.00 Veszprémben a József Attila utcában, Nemesvámos felé is áll a sor, a mellékutcákban torlódnak az autók:

Forrás: Balogh Ákos/Napló
Forrás: Balogh Ákos/Napló
Forrás: Balogh Ákos/Napló
Forrás: Balogh Ákos/Napló

16.30 A V-Busz közleményben jelezte, hogy a havazás és a balesetek miatt nem tudja tartani a menetrendet. A társaság honlapján folyamatosan tájékoztatják utasaikat a változásokról és az aktuális helyzetről.

16.20 Hóhelyzet Veszprémben, a Stadion utcában:

És a Füredi utca és a Cserepes utca kereszteződésében:

16.02 Két gépkocsi ütközött össze a 8-as főút 74-es kilométerszelvényénél, Városlőd térségében - adja hírül a katasztrófavédelem. Az ütközés következtében az egyik kocsi árokba borult. Az ajkai hivatásos tűzoltók áramtalanítják a karambolos járműveket, amelyekben összesen négyen utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek.

16.00 Súlykorlátozást vezettek be Veszprém és Veszprémvarsány között csütörtökön 15 óra 30 perckor, ahová nem mehetnek a 7,5 tonnánál nehezebb járművek, közölte Pécsi Norbert. A Magyar Közút Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, Veszprém megyében intenzív havazás kezdődött csütörtökön délután, teljes kapacitással takarítják elsősorban a főutakat, a velük szerződésben lévő kisvállalkozások pedig a mellékutakon dolgoznak. A hó szakad, így hiába az előszórás és a folyamatos takarítás, újra havasak lesznek az utak. Az autósok csak téli gumival közlekedjenek, és tájékozódjanak indulás előtt.

Olvasóink jelezték, hogy áll a forgalom a veszprémi körgyűrűkön, illetve lehajtókon, amit a csúcsforgalom, illetve az építési munkák okozhatnak, mert baleset nem történt. Az is elegendő a dugó kialakulásához, ha egyetlen jármű elakad, mert kopott vagy nem téli gumival közlekedik. 

A havazás az előrejelzés szerint péntek hajnalig tart.  

Veszprémben több helyen is elakadt buszokat látott kollégánk
Forrás: Pesthy Márton/Napló
Forrás: Pesthy Márton/Napló

15.45 A katasztrófavédelem információi szerint négy kamion akadt el a 77-es főút 1-es kilométerszelvényénél, Nemesvámos térségében. A veszprémi hivatásos tűzoltók vontatják majd el a bajba került járműveket. 

Káresethez vonulás közben vontattak el a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók egy kamiont a 72-es főút elején, Veszprém és Litér között. Az egység egy árokba csúszott személyautó mentéséhez érkezett a helyszínre, ahol egy Litér felől Veszprémbe tartó kamion keresztbe fordult az úton. A tűzoltók ezt a járművet is elvontatják, hogy megszűnjön a forgalmi akadály.

Veszprémben kitartóan esik a hó
Forrás: Horváth Virág/Napló

15.40 Pápán is egyre jobban fehéredik a táj, folyamatosan járnak a hókotrók, de az utak helyenként csúszósak, latyakosak.

Forrás: Polgár Bettina/Napló

Friss információink szerint Balatonszőlős és Tótvázsony között szinte járhatatlan az út, annyira le van fagyva, kollégánk 18-20 km-es sebességgel tudott haladni, miközben folyamatosan csúszkált az autó.

Forrás: Juhász-Léhi István/Napló
Forrás: Juhász-Léhi István/Napló

14.50: Szakad a hó Veszprém megyében.

Forrás: Kovács Erika/Napló


Sűrű hóesés váltotta fel a délelőtti esőt, havas esőt, havazik Veszprém megyében, illetve a megyeszékhelyen, csütörtökön délután, ahol már több centis a hótakaró.

 

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Mint egy téli álom, olyan Olaszfalu, ahol valósággal zuhog a hó csütörtökön délután. A településen remélik, a téli hangulat megmarad az ünnepekre, mondta Boriszné Hanich Edit polgármester.

Fotó: Boriszné Hanich Edit
Fotó: Boriszné Hanich Edit

Esik a hó a Balatonnál, így Paloznakon is, tudtuk meg Czeglédy Ákos polgármestertől. A faluban egyre vastagabb a hótakaró, igazi téli hangulat alakult ki.

Fotó: Czeglédy Ákos
Fotó: Czeglédy Ákos

14.30: Az esőt követően már Nemesvámoson is havazik.

12.15: Újra hólepel borítja Cseszneket. A korábbi havazások után maradt foltok megint egységes fehér takaróvá álltak össze. Az égből egészen apró, gombostűfejnyi jégdarabok hullanak, sűrűn. A faluban az utak nedvesek, de járhatóak.

12.02: Kamionok ütköztek össze Sümegnél

Részletes információkat itt olvashat a balesetről>>>

11.50: Eplénynél az utak latyakosak a hótól, esőtől, de járhatok. 

 

Forrás: Kovács Erika/Napló

11.30: Kamionnal karambolozott egy személyautó Devecser és Noszlop között

Részletes információkat itt olvashat a balesetről>>>

11.05: Veszprémben nem igazán lehet eldönteni, hogy hó, jég vagy jeges hó esik-e.

Forrás: Horváth Virág/Napló

11.00: Árokba borult egy autó a 8-ason Veszprémnél

Részletes információkat itt olvashat a balesetről>>>

 

10.52: Pápán késő délelőttre már havazás váltotta fel az ónos esőt.

10.30: Pápán jelenleg 1 Celsius-fokot mutat a hőmérő és egyre erősödő ónos szitálás nehezíti a közlekedést.

 

Tapolcán délelőtt kezdett havazni, az utak nedvesek, csúszhatnak, de  akadálya nincs a közlekedésnek.

Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

8.00: A hőmérséklet mínusz két fok körüli, és napközben sem lesz plusz egy foknál több, az előrejelzés szerint. A hidegérzetet fokozza az erős szél. Az előrejelzés szerint a Bakonyban húsz centis hó is hullhat csütörtökön. Úgy tudjuk, a Balatonnál az eső esik, és orkánerejű szél fúj.

 

Gyönyörűen havazott Veszprémben, csütörtökön hajnalban

A rendőrség azt kéri, mindenki nagyon óvatosan és körültekintően közlekedjen, járművekkel és gyalog egyaránt. Autózásnál kerüljük a hirtelen manővereket, és menjünk a megengedettnél is jóval lassabban!  

 

Baleset is történt 

 

A rendőrség legfrissebb információja szerint úgynevezett utoléréses baleset történt Veszprémben, az Aradi vértanúk útján csütörtökön reggel. A mentőszolgálat szirénázva ment a helyszínre, de szerencsére a két személyautóban senki nem sérült meg. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai továbbra is végzik az előszórást és a hóeltakarítást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!