Extrém hideg

2025.02.18. 17:30

Meg szokta lesni a szomszédját? Most jó okot adunk rá

Amikor akkora a fagy a Bakonyban, mint mostanában, akkor mi vagyunk a figyelőszolgálat. Mindannyian a tagjaivá válunk. Az időjárás előrejelzése szerint pedig egész héten erős éjszakai fagyokra számíthatunk és ilyenkor könnyebben kerülnek bajba a rászorulók, de akár az egyedül élő idősek is. Zircen is mindent megtesznek értük, de az is számít, becsengetünk-e szomszédunkhoz megkérdezni, hogy van.

Most a vörös kód jó okod ad arra, hogy meglessék szomszédjukat azok is, akik ilyet nem szoktak tenni és nem is szoktak átjárni hozzá barátkozni. Az időjárás ugyanis cudar mínuszokat hozott a Bakony magasabban lévő részeire is, Zirc ráadásul olyan város, ahol egyébként is hidegebb szokott lenni pár fokkal, mint több közeli településen, és a bakonyi kisváros máig több országos napi hidegrekordot tart. Kedden itt csak lassan emelkedett a délelőtt folyamán nulla fokig a hőmérséklet.

Időjárás a Bakonyban – A hajnali, reggeli fagyok után Zircen kedden délelőtt csak lassan emelkedett a hőmérséklet nulla fok közelébe.
Időjárás a Bakonyban – A hajnali, reggeli fagyok után Zircen kedden délelőtt csak lassan emelkedett a hőmérséklet nulla fok közelébe 
Fotó: Rimányi Zita/Napló

A rendkívüli hidegre való tekintettel hétfő este nyolc órától péntekig elrendelték el a vörös kódot, az éjszakai fagy kitart addig. A meteorológia előrejelzése szerint még kedden éjjel és az elkövetkező éjszakákon is extrém hideg várható. A vörös kód célja pedig az, hogy a szociális szolgáltatás, az idősgondozás, a családsegítő intézményeitől mindenki, akinek szüksége van rá, segítséget kapjon, s közben mindannyian jobban figyeljünk egymásra a rendkívüli időjárási helyzetben.

Időjárás a Bakonyban – A jó szomszéd télen is figyel

  • Az állampolgár ilyenkor a jelzőrendszer tagja – így fogalmazzák meg a szociális területen dolgozók szakmai nyelven azt, hogy milyen sokat jelent, ha figyelünk a fagyos időben egymásra. 
  • Ilyenkor életet menthet – volt rá példa –, ha becsengetünk idős vagy egyedül élő ismerősünkhöz, szomszédunkhoz. 
Fagy, jég és didergés – Az erős lehűlés során remélhetőleg senki sem marad fedél nélkül vagy otthonában fűtés nélkül a Bakonyban.
Fagy, jég és didergés – Az erős lehűlés során remélhetőleg senki sem marad fedél nélkül vagy otthonában fűtés nélkül a Bakonyban
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Zirci segítők

Zircen például jelenleg hivatalosan nincs hajléktalan, de a tapasztalatok szerint a komoly téli hidegek idején a fedél nélkülieknél is nagyobb veszélyben vannak azok, akik egyedül élnek és állapotuk miatt esetleg nem képesek segítséget kérni, amikor nem tudnak mivel fűteni vagy nem tudnak begyújtani.

Egyébként a bakonyi kisvárosban volt példa rá, hogy hajléktalan elhelyezése miatt a szociális szakemberek éltek azzal a lehetőséggel, amit a várpalotai ellátó intézménnyel kötött szerződés biztosít. Azaz tudnak elhelyezést biztosítani annak, akinek nem lenne hol aludnia. A megelőzésre törekednek e téren is, ezért nem ad hirtelen feladatot a fagyos időjárás. 

A járási szociális szolgáltató és a zirci családsegítő is folyamatosan tartja a kapcsolatot ellátottjaival, a vörös kód hatására mostanában még inkább figyelnek rájuk. A nappali ellátást igénybe vevő, az ebédet, a házi gondozást igénylő idősekre is. Ha pedig olyan szorulna támogatásukra, akit eddig nem kellett segíteni, attól azt kérik, jelentkezzen náluk. Illetve ilyenkor fontos, hogy esetleg egy szomszéd vagy más jelezze a szociális területen dolgozóknak, ha tud olyanról, akinek gondot jelent az extrém hideg átvészelése. Természetesen a szakemberek ilyenkor megteszik a szükséges lépéseket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!