csapatmunka

2017.09.29. 13:30

Sokat akart a tolvaj szarka – nem jött össze neki

Meglehetősen primitív módon akart lopni különböző áruházakból egy férfi segítőivel, de lebuktak. A bíróság csak a főszervezőt küldte rács mögé.

Mátételki András

A devecseri F. Mihály még 2014 szeptember közepén betért egy ajkai üzletbe, ahol a bevásárlókocsiba 50 ezer forintot meg nem haladó értékű árucikket tett. A pénztárnál fizetés nélkül akarta áttolni a kocsit, ám az alkalmazott lefülelte, visszarakatta vele a polcokra a termékeket. Az 58 éves férfi egy héttel később megkérte két nőismerősét, a 42 éves F. M.-et és a 22 éves F. P.-t, hogy az előbb említett szupermarketből lopjanak kávét, mogyorókrémet, kávékapszulát, kesudiót.

Egy kézitáskába pakoltak, amelyet a férfi a pénztár előtt kivett a bevásárlókocsiból. Fizetés nélkül akart távozni. Ez a trükk sem sikerült, mert az alkalmazottak elkapták őket, és valamennyiüket visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A trió bevont az akcióba egy harmadik nőt is, a 43 éves F. R.-t, aki magával vitte tízéves kislányát. Egy üzletház fehérneműboltjában, míg a nők elterelték az alkalmazottak figyelmét, addig F. Mihály táskájába a kislány különböző holmikat pakolt be. Végül angolosan távoztak Renault-jukkal, aminek a csomagterében 51 ezer forintot érő lopott holmi volt. Az ajkai bíróság elé került egy korábbi ügy is: F. P. és F. M. egy szupermarketből lopott el 116 ezer forint értékben piperecikkeket. A kijáratig jutottak, mert a biztonságiak feltartóztatták őket. Csak F. Mihálynak kell börtönbe vonulnia az ítélet szerint, de elrendelték egy korábbi, másfél évi fogházbüntetésének letöltését is. A többiek felfüggesztett büntetést kaptak, illetve egyiküknek közérdekű munkát kell végeznie. A törvényszék helybenhagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!