Megölte és feldarabolta feleségét

2018.01.08. 18:17

Halálos ítéletet kért magára – Bíróság előtt a nemesgörzsönyi hentes

Elismerte tettét a felesége meggyilkolásával és feldarabolásával vádolt férfi a Veszprémi Törvényszéken hétfőn kezdődött tárgyaláson.

Marton Attila

A nemesgörzsönyi B. Norbert a vád szerint tavaly március 3-án egy vita hevében ütötte torkon a feleségét, aki belehalt a sérülésbe. A férfi a holttestet késsel és baltával feldarabolta, majd házuk kazánjában elégette.

A 42 éves vádlott nem kívánt vallomást tenni a tárgyaláson, Szabó Györgyi tanácsvezető bíró kérdésére csak annyit mondott megtörten, elismeri a gyilkosságot, bűnösnek tartja magát. A bíró ezután a vádlott nyomozás során tett nyilatkozatait olvasta fel, amelyeket a férfi fenntartott, valamint levetítették azt a felvételt, amelyet B. Norbert helyszíni kihallgatásán rögzítettek. A vádlott részletes vallomást tett a nyomozás során, magyarázatot azonban nem tudott adni tettére. Azt mondta, a feleségével folytatott vita hevében „felment benne a pumpa, és ütött”. Vallomásaiban azt állította, a legnehezebb együtt élnie azzal a tudattal, hogy a halálát okozta valakinek, ehhez képest szerinte „a börtön bakfitty”. A helyszíni kihallgatásán pedig úgy fogalmazott, halálos ítéletet kér magára.

A nyomozás során tett nyilatkozata szerint a tragédia napján kora este észlelte, hogy eltűnt a megtakarított mintegy hárommillió forintja. Emiatt számon kérte a feleségét. B. Norbert vallomásában azt mondta, úgy bedühödött, hogy arcon akarta ütni a nőt, akinek azonban a torkát találta el. Amikor észlelte, hogy felesége meghalt, kétségbeesett, és el akarta tüntetni a nyomokat. A hentes végzettségű férfi ezután feldarabolta és elégette a holttestet, majd a hamvakat a szennyvízgödör aknájába öntötte. A házban tartózkodó gyermekeinek azt állította, a nő Tatabányára utazott. A gyilkosság másnapján bejelentette felesége eltűnését a rendőrségen, ahol a rajta végzett poligráfos vizsgálat során beismerte tettét. A vádirat megállapítása szerint a férfinél nem áll fenn kóros elmeállapot, képes volt felismerni cselekedete következményeit.

A főügyészség határozott ideig tartó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A tárgyalás kedden tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!